Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az E3 alkalmából a Nintendo bemutatta nekünk a Super Mario Odyssey első olyan gameplay felvételét is, amelynek középpontjába a kooperatív mód prezentációja került néhány furcsa, kalapos japán fejlesztőtől. Mint kiderült, a Nintendo munkatársai ismét valami igazi különlegességet álmodtak meg az alkotáshoz, hiszen a kooperatív módban míg az egyik játékos magát Super Mario-t irányítja, addig a másik játékos a legújabb társa, avagy a hatalmas, szemüveges kalap felett veheti majd át az irányítást.
A első videó jóvoltából alaposabban is megismerhetjük a kooperatív módot, de érkezett egy második felvétel is, amelyen többek között New Donk City és a Sand Kingdom mutatkozik meg előttünk a gyakorlatban.
totyak
8 éve, 7 hónapja és 3 napjaIgazából nem értem a játék célját, de erős a gyanúm, hogy nem a hardcore gamerek lettek vele megcélozva. Nem kell agysebésznek lenni, hogy előbbre juss benne.