Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A jelenlegi tervek szerint még valamikor idén nyáron megjelenhet a legendás Stronghold-sorozat legújabb, szám szerint harmadik tagja, amely dobozos formátum mellett természetesen digitális változatban is elérhető lesz, többek között például a Steamen. Hogy miért éppen a Valve disztribúciós rendszerét emeltük ki a sok közül? A válasz nagyon egyszerű, hiszen a Steam hirdette meg az első komolyabb előrendelői akciót a játékhoz, amelyet akár már mától is igénybe vehetnek a fanatikusok.
Az akció lényege, hogy ha a megjelenésig előre jelezzük vásárlási szándékunkat, akkor megkapjuk ajándékba az első Stronghold játékot, méghozzá teljesen ingyen és bérmentve, mindemellett pedig még egy extra bónusz, csak az előrendelőknek járó, tehát exkluzív pályát is bezsebelhetünk a harmadik részhez, amely a Tower of London nevet viseli magán. Ezt betöltve egyenesen az 1066-os esztendőbe repülhetünk vissza, méghozzá az erőszakos és halálos, középkori kínzásoktól nyüzsgő komor Londonba. Szép kis felhozatal egy szimpla előrendelésért, nem igaz?
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 hetenagyon korrekt!
marco
14 éve, 5 hónapja és 3 heteHú de nagy kedvencem volt az eredeti Stronghold. Ez az, amivel hetekig játszottam. Majdnem annyira szerettem, mint a Dune2-t!🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteKell.