Viszont Ken-t és Ryu-t már biztosan nem. Ezt hívják hidegzuhanynak. Hogy fajulhatott el ennyire ismét a dolog, hogy a két legfőbb karakter kimarad a buliból? Az első moziban ugyan benne voltak, ám csupán mellékszereplőként, hiszen ott Guile került a középpontba. Ezúttal pedig Chun Li. Vajon ehhez mit szólnak majd a rajongók? Patrick Aiello, a film producere erősítette meg a tényt, ezzel okozva emberek tízezreinek mély depresszióba való zuhanását.

Állítása szerint túlságosan is sok karakter van már a Street Fighter univerzumban ahhoz, hogy mindenkit belezsűfoljanak egyetlen mozis alkotásba. Hogy világméretű lázadás ne kerekedjék a bejelentésből, gyorsan szépítette amit még lehetett, és felvetette annak lehetőségét, hogy a fehérbe és pirosba öltözött kedvenceink visszatérhetnek egy esetleges folytatásban. Ezt megkaptuk. A film címe Street Fighter – The Legend Of Chun Li lesz és valamikor 2009-ben kerül bemutatásra, a tervek szerint. Pompás.