Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagy bánkódás ült ki arcunkra, mikor értesültünk a Still Life második részének 2009-re csúsztatásáról. Sajnos a megjelenési dátumot mi előrébb nem tudjuk hozni, ezt a fejlesztők sem fogják megtenni, viszont egy debütáló trailert azért elhoztak közénk és bemutatnak nekünk. A sok rosszmájú pletyka, ami arról szólt, hogy ez már nem az, ami régen, egyre jobban úgy látszik, hogy hamisnak bizonyul, bár ez a videó sokat nem mutat, de az eddig megjelent média anyagokkal együtt az összkép egy olyan utat jelöl ki, ami egyenes folytatása az eddig megkezdettnek.
Az egyik legelmebetegebb és legvéresebb horror kalandjátéknak ismert Still Life most sem fogja vissza a gyeplőt. Az alkotást alapjaitól formálják át nekünk, de úgy, hogy a régi hangulat megmaradjon. A sztori szerint ismét egy rejtélyes és bonyolult gyilkosság után fogunk nyomozni, egyszerre két szereplő szemszögéből megközelítve azt. Az egyetlen közös pont csak a rettegés átvitt értelmezése lesz, a Microids neve pedig úgy gondolom garancia egy nagyon jó játékra. 2009-ben minden kiderül, reméljük addig még nagyon sok média anyaggal árasztanak el minket, hogy biztosak legyünk a végeredmény tökéletességében…
alphadog20
17 éve, 2 hónapja és 17 órájaAz egyhez nem volt szerencsém ez most milyen tipusú Játék FPs kaland??
MErt a video alapján nem tom kategorizálni
maniac
17 éve, 2 hónapja és 16 órájaEgyenlőre még nincs véglegesítve, de tippre azt mondom belső nézetes kalandjáték lesz, valószínűleg… Majd az első gameplay videóból minden kiderül, az teljesen biztos, hogy full 3D és, hogy kalandjáték…😉 Bővebbet sajnos mi sem tudunk, de mondom ha voksomat kell tegyem, akkor egy belső nézetes kaland lesz…
alphadog20
17 éve, 2 hónapja és 16 órájaÉn csak a video alapján gondoltam mikor a video kamerával bohockodik olyan mintha az már a játékbol lenne
maniac
17 éve, 2 hónapja és 16 órájaHát igen, ezen gondolkoztam én is, mikor válaszoltam, de maradnék a belső nézetnél inkább… De bizonyára hamarosan kiderül…😄 Vagy legyen aranyközépút? Legyen…😄
alphadog20
17 éve, 2 hónapja és 16 órájaVagy lehet hogy választható külsö és belsö nézetesles mert mostanában az a divat
trishtan
17 éve, 2 hónapja és 8 órájaAzért remélem, hogy maradnak a külső nézetnél, mivel egy point and clicknél az a döfi 🙂 (sosem bírtam a Myst klónokat, kivéve a Jumurdzsák Gyűrűjét)
Az azért bíztató, hogy az első ingame shotok után végre kezd valahogy kinézni a játék és nem hoz szégyent az előző részekre!
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 napjahagyál mán