Steamworks támogatással érkezik PC-re a Borderlands 2

2012. március 01.
1.9501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A 2K Games csapata bejelentette, hogy bár PlayStation Vitára továbbra sem kívánják leszállítani az idén ősszel megjelenő Borderlands 2-t, a PC-s változatokat szeretnék teljes mellszélességgel támogatni, így azok a tervek szerint Steamworks támogatással kerülnek majd forgalomba.
 

Ez annyit jelent, hogy a játék számítógépes átiratainak futtatásához mindenképpen szükségünk lesz a Steamre, ahol egy egyszeri online aktiválást követően a későbbiekben már nem leszünk kötelesek az internethez csatlakozni abban az esetben, ha játszani szeretnénk.

Ugyanakkor mégis megéri majd online lennünk a Borderlands 2 használatakor, hiszen a Steamworks esetében különleges achievementek, automatikus frissítési rendszer, multiplayer matchmaking, valamint egyéb kiváltságok várnak ránk, sok egyéb apróság mellett.

A Borderlands 2 a korábbi tervek szerint várhatóan szeptember 21-én kerül majd a boltok polcaira PlayStation 3 és Xbox 360 mellett PC-re is, utóbbira Steamworks támogatással, aminek köszönhetően a Valve disztribúciójáról már elő is rendelhetjük az alkotást.
Borderlands 2-t, a PC-s változatokat szeretnék teljes mellszélességgel támogatni, így azok a tervek szerint Steamworks támogatással kerülnek majd forgalomba.'>
5 hozzászólás

Braddock

14 éve, 5 hónapja és 13 napja

Engem sem érdekel ez a játék!

válasz erre

jezzahun

14 éve, 5 hónapja és 14 napja

nagyon jó! végre steam only lesz... ezt akkor be is szerezzük...!!!!!

válasz erre

Kekmedve

14 éve, 5 hónapja és 14 napja

Egyáltalán nem érdekel sajnawtf smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 5 hónapja és 14 napja

Agyamra megy ez a Steames baromság. Mikor adják már fel????wtf smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 5 hónapja és 14 napja

Hú de rühellem ezt a grafikátwtf smiley

válasz erre
Borderlands 2
9.500 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaPatrik94 profilja