Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Valve virtuális piactere alaposan rászolgált nevére, ugyanis tagadhatatlanul gőzerővel teper a mennél kiterjedtebb közönség eléréséért. Miután a PC-s játékok asztalfőjénél már alaposan megszedte magát, mind felhasználókkal, mind pénzzel, a Steam gépezet fogaskerekei már az Android és az iOS készülékek közvetlen közelében zakatolnak, és várhatóan záros határidőn belül ezen felületeken is mozgásba lendül. Ez nem kérdés, hiszen a vállalat már be is jelentette az Androidos, valamint az iOS-os "Steam app"-et.
Az hagyján, hogy bejelentette, de már a zártkörű béta fázisban van – amelyre egyébként bárki feliratkozhat. És hogy ez miért is jó nekünk, erre maga Gabe Newell próbál válaszolni:
A Steam app gondolata számos, az ügyfeleinktől érkező kérésnek köszönhetően született. Hogy lássuk, mely ismerőseink vannak online és játszanak, hogy gyors üzeneteket küldhessünk, egy érkező játék screenshotjait nézegethessük, elcsípjünk egy-egy akció – ezek mind olyan feature-ök, amiket az ügyfelek kértek.
Felkeltette az érdeklődésed? Akkor ne kéresd magad, a zártkörű bétára ugyanis bárki feliratkozhat: csak töltsd le az appot az Android vagy iOS készülékedre és jelentkezz be általa a Steam szolgáltatásba.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteEz mekkora baromság!😄
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 hetena kezdődik itt is a másolásvédelemnek nevezett baromság. és aztán jön majd hogy nem lehet net nélkül játszani. a mobilszámlám meg lesz 60ezer😖 gratulálok a steamnek nagyszerű
bdsaeron
13 éve, 11 hónapja és 3 heteEnnek nem sok érelmét látom.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteÉn sem semmi értelme. Nem érdekel ki van online meg ilyenek. Ha meg képeket akarok nézegetni, felmegyek egy gamer oldalra. Pffffff…😄
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteEkkora baromságot kitalálni. Steam mobilon, van akit ez tényleg érdekel de komolyan?😄
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteAzért kíváncsi lennék, ezt a közkívánatra dumát mi alapján mondják… Kétlem, hogy bárki is valaha mondta volna, de jó lenne steam a szifonomra. Hagyjuk már…😄
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 4 hetePróbálnak kitaláélni valami újat. Ez megy is csak ne mmindig jót😮