Természetesen ahogyan az lenni szokott, az előrendelés mellé ajándékokat is kapunk majd, azonban a Steam nem elégedett meg ennyivel, hiszen a szimpla változat mellett egy előrendelhető Digital Deluxe Edition-t is életre hívott, amely némi plusz pénz ellenében rengeteg kiváló ajándékkal örvendezteti meg a vásárlót.
Ha a standard változatot választjuk, akkor cirka 50 euró ellenében tehetjük magunkévá a programot, egy igazán erős és hasznos kis páncéllal karöltve, amely óriási segítség lesz az alkotás világában kalandozóknak. Az igazi nagy ajándékkosarat azonban a Digital Deluxe Edition tartogatja, hiszen a sima változathoz járó páncél mellett itt kaphatunk exkluzív uniformisokat, hasznos tárgyakat, és egyéb apróságokat is, igaz egy kicsit drágában, mintegy 60 euróért cserébe. Ha a teljes listára vagyunk kíváncsiak, esetleg szeretnénk már most előrendelni a játékot, akkor a Steamen minden fontosat kideríthetünk róla.