Azért néhány napot még mindenképp, hiszen a hivatalos megjelenése október 24.-ére lett datálva, ez a nap bizony már kezd tele lenni a naptárban. Most egy újabb játék kerülhet feljegyzésre, sokan várták már, ez nem is lehet kérdéses. Ez az epizód egy remake lesz, talán nem mindenki számára nyilvánvaló.
Tegyük is tisztába, hogy mire számíthatunk. A Star Ocean: First Departure egy Super Nintendo-s újragondolás lesz, amelynek eredetije még a megboldogult kilencvenes évek közepén jelent meg, egészen pontosan 1996-ban. Az újrakiadott handheld változat természetesen vizuális tupírt kapott, valamint CGI betétekkel és újabb játszható karakterekkel gazdagodott.
A tavaly év végi, japán premiert idén az amerikai követi a sorban, október 21.-én, majd Európa kerül sorra, csupán három nappal később, október 24.-én. A második rész is újjászületett, Star Ocean: The Second Evolution címmel, amelyet a következő esztendő elejére várunk, sok szeretettel, szintén a Sony marokkonzoljára.