StarCraft 2: Itt az első folt

2010. augusztus 28.
1.8021
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Scal profilja, adatai
Scal
Nem kellett sokat várni az első patch érkezéséig.
 

Alig egy hónap telt el a Starcraft 2: Wings of Liberty boltba kerülésétől, s a Blizzard már be is jelentette hogy hamarosan lehet letölteni az első patchet a játékhoz. Természetesen mint oly sokszor máris kiderültek a balance beállítás gyengeségei, s a multizós tömegek tonnányi levele hamar kikövetelte magának a patch mielőbbi létjogosultságát. Szerencsére ennél lényegibb változtatások is szerepelni fognak az 1.1-es javításban.

Mint például balkezes billentyűzet beállítások valamennyi régióban. Néhány új funkcióval bővül a pályaszerkesztő, hathatós támogatást kapnak az NVIDIA 3D Vision kártya tulajdonosok, és természetesen e javítással kezdetét veszi a balance finomhangolása, mely ki tudja hol ér véget - hiszen még hátra van két epizód a teljes játékból. Annyit már lehet tudni, hogy az Ultraliskokat gyengíteni kellett, különösen a páncélos egységek ellen, csökkentik a Terran Reaperek, Siege Tankok, és Battlecruiserek támadó erejét, valamint a Zealotok is lassabban képződnek majd. A patch teljes tartalma olvasható a Battle.net-en
nincs még hozzászólás

Starcraft 2
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
MaryRichard profilja