Dióhéjban ezek történtek eddig, most az alábbiakban ezekről értekezünk, kicsit bővebben, érdemes velünk tartanotok.

Kezdjük talán a legjobban várt címmel, a Final Fantasy XIII-mal. Az E3-on lesokkolták a résztvevőket, majd közvetve az egész világot az Xbox 360-as konferencián levetített Final Fantasy XIII videóval. Akkor tudtuk meg először, hogy lőttek a PlayStation 3 exkluzivitásnak, ám a Final Fantasy Versus XIII jelen állás szerint világszerte csak a Sony platformján jelenik majd meg, egy videó bizonyítja. A Square Enix a tokiói DK∑3713 party-n bejelentette, hogy japánban jövőre érkezik a Final Fantasy XIII, idén már semmiképp sem számíthatnak rá a rajongók.

Japánban nem, de a világ többi részén szimultán érkezik majd a két konzolra a Final Fantasy XIII, de ez még odébb van, hiszen amint befejezték a nipponi változatot, azután állnak csak neki a lokalizálásnak. Márciusban viszont kézhez vehetünk egy demót, amely a Final Fantasy VII: Advent Children: Complete animációs film Blu-ray kiadása mellett fog meglapulni.

Két, korábban mobiltelefonokra bejelentett játék is érkezik, amelyeknek a Sony PlayStation Portable ad majd otthont. Az első PlayStation-on debütált Parasite Eve sorozat újabb darabja, a The 3rd Birthday, valamint a Final Fantasy Agito XIII készülődnek a Sony marokkonzolján megjelenni, ez mindenképp hatalmas meglepetés számunkra.

Mint azt tudjuk, jelenleg három darab Kingdom Hearts cím áll fejlesztés alatt, ezek mindegyike hordozható platformokra készül. Egy PlayStation Portable-re, egy Nintendo DS-re és egy mobiltelefonokra. A megjelenési dátumok nem napra pontosak, de a semminél talán ezek is többek. Japánban tehát ez a beütemezett menetrend…

* Kingdom Hearts: Birth by Sleep (PlayStation Portable) – 2009
* Kingdom Hearts: 358/2 Days (Nintendo DS) – december, 2008
* Kingdom Hearts: Coded (mobil) – december, 2008

A PlayStation Portable exkluzív Dissidia: Final Fantasy szintén idén decemberben érkezik Japánban, amely külön bundle-t is kiérdemel majd, tehát a marokkonzollal egy csomagban is megvásárolható lesz a játék.

Végül pedig kétes örömmel jelentjük, hogy a Square Enix in-game videókat prezentált a Final Fantasy XIII-ról és a PlayStation 3 exkluzív Final Fantasy Vesus XIII-ról. Kiszivárgott mozgókép egyelőre nincs, a tudattal kell beérnünk ebben a pillanatban. Ha bármi említésre méltó történik, arról mindenképp tájékoztatunk Titeket. Maradjatok velünk.