Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mielőtt valaki azt hiszi, hogy a Spore karácsonyi ajándéka az a játékosoknak, hogy kilövöldözik őket a kiadó emberei az űrbe, akkor sajnos le kell lomboznom a kedélyeket, mert a félrevezető cím nem éppen erre kíván rávilágítani. Ha az űrben nem is repkedhetünk, azért a Spore-t már telepíthetjük akár végtelen sokszor is, ha úgy tartja kedvünk, hiszen az EA úgy határozott, hogy kiad egy úgynevezett De-Authorization Tool nevű programot, ami lehetővé teszi a többszöri telepítést, bár az 5 gépen való Spore részvétel még mindig áll...
A De-Authorization Tool nevezetű program tulajdonképpen egyszerűen működik. Egyszerűen kitörli az aktiválás bejegyzését onnan, ahová a telepítéskor beregisztrálta magát, így deaktivizálja nekünk a programot, majd újra szabad helyet kapunk cserébe, ahová akár még 100-szor egymás után is feltelepíthetjük a programot, mindenféle probléma nélkül. Az EA-nak ezen húzása mindenképpen becsülendő (bár jobb lett volna alapból elkerülni ezt ugye-ugye), így akit eddig a súlyos DRM tartott vissza a játék megvásárlásától, az most nyugodtan befektethet rá, hiszen Will Wright, ha nem is a legjobbat, de nagyot alkotott. A kis program a következő linkre kattintva érhető el…