Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A UbiSoft több videojáték fanatikusnak is komoly csalódást okozott az idei esztendőben, hiszen szinte különösebb ok nélkül csúsztatta el a 2010-es évre több sikercímét is. Ebben a nagy jégre tételben került 2010 februári megjelenési időpont a Splinter Cell: Conviction név alá is, amely Sam Fisher legújabb kalandjait meséli el nekünk, minden eddiginél mélyebbre hatóbb történeti körítéssel, és néhol depresszív grafikai megvalósítással is.
A hétvége folyamán pedig kedvenc borostás kémünk, aki jellegzetesen furcsa éjjellátóját a friss epizódban sem hagyta otthon, ismét megelevenedett előttünk egy néhány perces mozgókép keretein belül. A néhány perces anyagon eddig soha nem látott jeleneteket láthatunk, méghozzá mindezt fejlesztői kommentárral. Sam kúszik-mászik, plafonon és földön egyaránt, lesből támad, keményen gyilkol, sőt még kínoz is ha kell. Nem is vitás, a UbiSoft ismét sokat hozott ki a programból, csak győzzük kivárni a megjelenést, amely a jövő esztendő februárjában esedékes. Ha neked már komoly elvonási tüneteid lennének a program nélkül, ne mulaszd el az alábbi videót, amelyben eddig soha nem látott jeleneteket tekinthetsz meg. Íme:
shade
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaEz igen állat lesz. 😄 Eddíg ez lesz a legjobb splinter cell. De régebben ez teljesen más volt. Nem ilyen lopakodós volt hanem ilyen utcán mászkálós szabotálós nappal a töbegben. És a fickó szakállas volt. Vagy elölről kezdték a fejlesztést? Halottam olyat hogy sokan panaszkodtak miszerint túlságosan hasonlít az Assassin’s Creed-re.