Nyilván ennél sokkal többet tud majd a Japánban már 1988-ban megálmodott Splatterhouse, amit egyértelműen a vörös testnedv hektoliterekben mért számadatai, illetve a kivégzések naturalisztikus megvalósítása visz majd el a hátán, tehát nem a játékmenet, de még csak nem is a forradalmi kivitelezés. Ezzel természetesen különösebb gond nincs is, a kizárólag felnőttek számára ajánlott alkotástól ugyanis ezt szoktuk meg, és ezt is követeljük tőle. Érkezés idén ősszel, kizárólag PlayStation 3, illetve Xbox 360 konzolokra, a friss mozgókép most következik.