Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony tegnap esti gamescom konferenciájának egyértelmű fénypontja volt, amikor a japánok bejelentették, hogy a PS4-ből egészen elképesztő módon immáron 10 millió példányt adtak el világszerte. Az eredményt tovább szépíti, hogy ez nem a boltokba, hanem a rajongókhoz került példányszám, amit a Sony később egy sajtóközleményben is megerősített, így a feltételezések szerint globálisan már kétszer annyi Xbox One kelt el eddig, mint PS4.
A sajtóközleményből egyébiránt kiderült, hogy a Sony történetében még egyetlen konzol sem érte el ilyen rövid időn belül ezt az álomhatárt, hiszen emlékeztetnénk titeket arra, hogy még egy éve sincs piacon az új gépezet.
A Sony egyébiránt közleményében a szoftvereladások tekintetében is közölt érdekességeket, így kiderült, hogy a dobozos és a digitális eladások összevonásaival eddig már 30 millió játékszoftvert adtak el csak PS4-re augusztus 10-ig bezárólag.
fantis6
11 éve, 5 hónapja és 1 heteminden felhasználóra 3 játék jut, szép szám 🙂
gokuvsvegita
11 éve, 5 hónapja és 1 heteHiba van a hírben. 🙂 „globálisan már kétszer annyi Xbox One kelt el eddig, mint PS4. ” A ps4-ből adtak el többet.
gokuvsvegita
11 éve, 5 hónapja és 1 heteÉn majd valamikor veszek ps4-et, de ezt az idő dönti el.
totyak
11 éve, 5 hónapja és 1 heteSzalad nekik a szekér rendesen.
(A hibát tényleg javítani kellene, nagyon szembetűnő)
rdave
11 éve, 5 hónapja és 1 heteEgy biztos vevő itt is van, de még szükséges összeg híján megy a várakozás és gyűjtögetés. 😄
kpal
11 éve, 5 hónapja és 1 hetekonzol haboru mar eldőlt 😄