A Sonic Unleashed, PlayStation 3-on egy új időpontban fog megérkezni, amely a decemberi hónapra esedékes, minden további pontosítás nélkül, egyelőre. Nagy eséllyel kerülhet tehát még díszpapírba burkolgatva, a karácsonyfák alá. Az Xbox 360-as, Nintendo Wii-s, valamint PlayStation 2-es verziók megúszták a dolgot, ezen gépeken időben célba ér a villámlábú tüskéshátú.

A Sega szóvivője tarkón lőtte továbbá az elharapózó agressziót és mélyen meghajolva elnézést kért a félreértésekért, ugyanis a japán verzió nem fog képviselni semminemű, minőségbeli javulást sem az európai, sem pedig az amerikai kiadásokhoz képest, egy tévedésről van csupán szó, rettenetesen sajnálják, hogy helytelenül lett lekommunikálva az eset.

A nipponi Sonic World Adventure (Sonic Unleashed) nem lesz sem szebb, sem jobb, egyszerűen az eltérő marketing és az ütemezés áldozatává vált, szentül fogadkoznak, hogy bármely pontján is legyünk a világnak, egyformán minőségi darabokat vehetünk majd kézhez, a Sonic Unleashed/World Adventure cím alatt. Summázva tehát…

PlayStation 3-on csak decemberben érkezik hozzánk, a gyökerekhez visszatérő sünkaland, míg a többi platformon marad a korábbi, novemberre esedékes megjelenési dátum, japán pedig lemarad róla idén, jövő tavasszal pakolhatják kosárba a HD konzolos kivetüléseket, de ezt már jól tudjátok, lehoztuk a délután folyamán.