Shigeru Miyamoto: Sok játék áll fejlesztés alatt

2008. július 18.
2.0511
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Nyilvánvaló tény, hogy a Nintendo E3-as szereplése kritikán aluli volt.
 

Lehet ily módon is szemlélni a történteket. Arculcsapásként érte a kemény magot a casual játékok elsődleges priorítása, az igazi rajongótábor messze nem erre számított. Shigeru Miyamoto (Mario, Donkey Kong, The Legend Of Zelda) a rendezvény után egy interjúban mesélt érintőlegesen a jelenleg termelésben lévő, rajongóknak szánt játékaikról. Vannak, lesznek, nem egy, nem kettő, bevallása szerint csupán nem az E3 volt az az esemény, amelyen ezeket be szerették volna mutatni.

A Nintendo első számú embere, Shigeru Miyamoto megnyugtatta a kedélyeket és elárulta, hogy sok, kifejezetten a kemény magnak szánt játékuk áll fejlesztés alatt. Az E3-as konferencián az alkalmi rétegnek szánt anyagaikat demonstrálták, hiszen a legnagyobb pénzeket ők tolják a Nintendo kasszájába. A kiotóiak viszont a látszat ellenére nem feledkeznek meg a hűséges rajongókról sem, nekik is készítenek játékokat, csupán azokat nem Los Angeles-ben szerették volna leleplezni.

Persze a Nintendo-s konferencián elárulták, hogy a Mario és a Zelda mögött álló, belsős fejlesztőik gőzerővel dolgoznak az újabb címeiken, konkrét játékokat azonban nem jelentettek be. Ez nem jelenti azt, hogy lustálkodnának, sem azt, hogy nem számolnak a vérbeli Nintendo-s tábor igényeivel.

Az E3-on a legszélesebb vásárlói réteget célozták meg, az úgynevezett casual csoportokat, a keményvonalas elhivatottakat egy másik alkalommal kívánják majd megszólítani, tudtuk meg Shigeru Miyamoto-san-tól. Így rehát a kör, ha nem is teljesen, de bezárult. Fellélegezhetnek a hardcore Nintendo fanatikusok, hiszen, ha még pontosan nem is, de azt már jól tudják, hogy számukra is sok-sok meglepetést tartogat a jelenlegi piacvezető konzolóriás. Csak győzzük kivárni, hogy mire készülnek a srácok.
1 hozzászólás

Vendég

17 éve, 6 hónapja és 12 napja

szia norbi vagyok.röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profilja