Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nokia Lumia 520-as készüléke a Windows Phone rendszert futtató okostelefonok között igen sikeres terméknek mondható, nemrég pedig Brazíliában egy rendőrt mentett meg egy komolyabb sérüléstől. Azt sokan tudják, hogy Brazília nem éppen a világ legbékésebb országa és a labdarúgó világbajnokság közeledtével sem szaladgál mindenki fegyver helyett nemzeti sállal. A mobiltelefonokat sok esetben a rendőrök is magukkal viszik az utcára, elhelyezésük azonban a nadrág és felsőrész több pontján lehetséges. Egy brazil rendőr legnagyobb szerencséjére pont jó helyre, a nadrágjának hátsó zsebébe rakta be említett készülékét.
A szolgálaton kívüli rendőr éppen haza indult, amikor meglátta, hogy családját fegyveresek fenyegetik. A felfegyverzett bűnözők meglátták és lövést adtak le felé, ekkor pedig az egyik mellé ment, a másik pedig pont ott találta el, ahova a Lumia 520-as okostelefonját elrakta. Szerencsére komolyabb baj nem alakult ki a rablás során, egyedül a készülékben keletkezett kár.
bvektor
11 éve, 8 hónapja és 3 heteIgaz, hogy már nem a régi, de a Nokia az még Nokia 😄 Ha másra nem legalább féltéglának jó még 😄
fantis6
11 éve, 8 hónapja és 3 hetenokia mindent kibír 😄
kpal
11 éve, 8 hónapja és 3 heteNa van benne anyag ha megállapította a golyót . 😉 RESPECT 😎
totyak
11 éve, 8 hónapja és 2 heteÉrdekes ez a történet. Tehát amikor meglátta, hogy fenyegetik a családot, akkor ő háttal indul a fegyveresek felé? Másképp nem nagyon tudott a golyó a farzsebében levő telefonba csapódni. Vagy pedig gellert kapott.
petike737
11 éve, 8 hónapja és 2 heteVagy pedig fedezék felé ment, amikor meglátták és lőni kezdtek rá😉
rdave
11 éve, 8 hónapja és 2 heteTalán nyomott egy fordulást miközben fedezékbe vonult. Nyilván, ha rendőr nem szemtől szemben kezd el visszalőni vagy várja, hogy lelőjék.
totyak
11 éve, 8 hónapja és 2 heteNem életszerű, amit leírtok, vagy csak én nem értem mire gondoltok.
Megy a bűnözők felé, teszem azt fedezék mögé ugrik, de akkor sem lesz a feneke a fegyver felé. Ki az a marha, aki a hátát tartja ilyen éles helyzetben egy fegyveres felé.
willthawheel
11 éve, 8 hónapja és 2 heteSzerintem mellette nem volt fedezék, ezért hátrafelé kellett sietnie, és mivel előre fordulva gyorsabban lehet futni, mint háttal kocogni, ő is ezt tette, így a hátsója a golyó felé nézett. Ezek után érdemelte ki az „Ass of Steel” címet, ami inkább a telefon érdeme…😄