Ennek eredménye az, hogy alkotásuk mellé kiadtak egy demó változatot is, amelyet bárki letölthet a hivatalos honlapról, hogy kipróbálhassa a páratlan páros kalandjait. A fájl 436 MB-ot nyom, ami kellően barátságos, és akár a műfajjal most ismerkedő egyéneknek is megérhet egy gyors menetet. A szabvány PC-s verzió mellett elérhető egy Maces kiadás is, amely kissé kövérebbre sikeredett a mérlegelésnél (443 MB). A teljes szezon továbbra is előrendelhető a Telltale saját áruházában, illetve Steamen is, akik még a jövő hét folyamán beruháznak rá valamelyik helyen, 3 egyedi itemet (Max feje sapkaként, Max pisztolya és Sam revolvere) kapnak a Team Fortress 2-höz. A demóval néhány kép is érkezett, fogyasszátok szeretettel.