Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Brando nevű cég egy olyan több-bemenetes USB adaptert hozott forgalomba Amerikában, amely egy szétszedett Rubik-kocka egy sorba összerakott elemeit idézi, ugyanakkor a kis kockák a játékéihoz hasonlóan praktikusan elforgathatók. Az összesen 5 eltérő színű USB csatlakozó mindegyike szomszédaihoz képest 90 vagy 180 fokban elforgatható, ami nyilvánvalóan hasznosnak bizonyulhat akkor, ha egymás mellett egyébként el nem férő USB eszközöket szeretnénk segítségével egyidejűleg a számítógéphez csatlakoztatni.
A kis színes jószág ennél többre tulajdonképpen nem is képes, de ez végül is éppen elég, különösen annak fényében, hogy az eszköz mindössze 16 dollárba kerül a tengerentúlon.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteDerossz xD Viszont néha hasznos is lehet. 16 dollárt viszont nem fizetnék érte, főleg mert nálunk tuti drágább lenne. (Vagy az is, ha forgalmazzák)