Az egyik alapító, Larry Sanger, 2002-ben éppen azért szállt ki belőle, mert úgy látta: az amatőr szócikk-szerzők korlátlan szabadsága a tartalom rovására ment. Éppen ezért kívánja létrehozni új on-line enciklopédiáját, amit ő inkább „szabad ismeretek projektjének nevez”, a Citizendium.com-ot, amelynek tartalmáért „vállalni lehet a felelősséget”.

Ezután is joguk lesz a barangolóknak címszavakat kínálniuk, de a szövegeket szakértő szerkesztőbizottság és moderátorok ellenőrzésének vetik alá. A szakértőknek maguknak is számot kell adniuk egy „szakképzettségi minimumról”, amelyet a valóságos világban elfogadott mértékek, például diplomák igazolnak. A szerzőknek természetesen szintén vállalniuk kell a személyes felelősséget, és ezt erősítendő, az internetes szokásokkal ellentétben, saját, igazi nevükön kell szerepelniük – mondja Sanger, aki szerint számos egyetemi tanár megpróbált dolgozni a Wikipediába, de az internauták egyszerűen kirekesztették őket. Úgy véli, hogy a nagysikerű enciklopédia szerzői között igen éles ellentétek is vannak, például politikai tárgyú cikkek esetén.

A Citizendium.com néhány hónapon belül be is indulhat. Sanger egyelőre nem árulja el, hogy a szerkesztőknek fizetnek-e, de reméli, hogy az anyagot nemcsak angol nyelven publikálják a világhálón.

Jimmy Wales, a Wikipedia másik alapítója szintén szerette volna némi szervezéssel az ellentéteket leküzdeni, de végül mégsem volt hajlandó bevezetni a szerkesztői ellenőrzést a véleményszabadság, „az egyéni jogok és az ész tiszteletének nevében”.

„Mindenkinek megvan a felelőssége, hogy gondolkodjon, ítélkezzen, döntsön és ezt a felelősséget nem vonhatjuk meg sem a Wikipediától, sem az Encyclopedia Britannicától, sem mástól” – nyilatkozta Wales a Financial Timesnak.