Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A főként modderekből álló ZADAK Lab egyáltalán nem számít nagy névnek a piacon, ám a csapat nagy bejelentésekkel kívánta lezárni az idei esztendőt, hogy 2017-ben még komolyabb és még több termékkel lépjenek piacra. A világító DDR4-es modulok után nem sokkal megérkezett a ZADAK511 SHILED RGB névre keresztelt SSD meghajtójuk is, mely külsőre nem éppen egy átlagos darab. Az SSD-k piaca nem éppen a kihívó külsőről szól, de a ZADAK megoldása mindenképpen egy feltűnőbb modell, melyet ráadásul RGB LED világítással egészítettek ki.
A fények a termék felső részéből jönnek, vagyis a házakban elhelyezett SSD-rögzítők esetében lehet a legjobb fényhatást elérni. Az írási sebesség kapcsán 480MB/s, míg olvasás esetén 550MB/s a gyári adat, azt azonban nem mondták, hogy mennyiért kerül a boltokba.
warriorautobot
9 éve, 3 hete és 3 napjaAkkor miről is hiányzik még a LED világítás? Táp? Ja nem arra is tervezik… hmm… meg van! Processzor azon még nincs! Majd a következőkben már lesz. 😄
kylx
9 éve, 3 hete és 3 napjaA procit sajnos teljesen betakarja a borda és a ventillátor (vagy vízhűtés), amikre/be már raknak ledet… persze ha csinálnak egy teljesen átlátszó bordát és ventillátort (ami talán nem lehetetlen) akkor a proci is kaphat valami világításszerűt.
warriorautobot
9 éve, 3 hete és 3 napjaPont ezért gondoltam arra hogy milyen felesleges lenne. Mert ugye ahova beszerelik az SSD-t és HDD-t az a rész legtöbb esetben kívül esik a plexiablak részen és így meg értelmét veszti. De már nem tudnak semmi innovatívat kitalálni és ezért tesznek mindenre LED fényeket.
farao
9 éve, 3 hete és 3 napjaAkkor csak a világítós RAM marad 😄 Vagy már abból is van ami világít? 😮
willthawheel
9 éve, 3 hete és 3 napjaVan bizony XD
totyak
9 éve, 3 hete és 3 napjaÉn személy szerint azt is utálom, hogy a televízió-n, a PS-en, a külső hdd-n, meg minden elektronikus eszközön van egy állapotjelző led. De ezeket még elviselem, mert ezeknek funkciójuk van. Ránézek és tudom, hogy működik, áram alatt van. De a pc-mnél nekem ez nem alapkövetelmény. Megnyomom a bekapcs gombot és ha elindul, akkor működik.
ferari51
9 éve, 1 hete és 4 napjahát az nem semmi egy ilyet bele raksz a gépedbe aztán már repülni is fog tudni 😄
william
9 éve, 1 hete és 21 órájaKevés lesz a kihasználtsága