Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A jó, öreg Resident Evil (Biohazard) ismét hadrendbe áll Japánban, miután a Capcom átállt a bőrlerántás című, stratégiai műveletre. Az első epizód kapott korábban egy Nintendo Game Cube-os remake-t, amely mind grafikában, mind pedig terjedelemben felül kerekedett az eredetileg PlayStation-re kiadott, régi verzión. Új helyszínek, brutális grafikai tuning és még számos plusz dolog várta a játékosokat, akik örömmel fedezték fel a klasszikus új formájának minden momentumát.
Ez egy jó húzás volt, de vajon ugyanez elmondható a szinte változatlanul hagyott Wii portról is? Japánban december 25.-én a boltokba kerül az átirat, melyről befutott egy remek összefoglaló mozgókép. Csak azok számára lesz újdonság, akik nem látták még a Game Cube-os eredetijét. A Resident Evil Zero is átesett a procedúrán, de a két klasszikus európai megjelenése egyelőre nem tisztázott. A videót megmutatjuk, hiszen forró anyag. A Spencer kastély újra nyitva áll a menekülő Jill, Wesker, Barry és Chris előtt… Most már azon kellene agyalniuk, hogy a második és harmadik felvonás is megújult formában jelenjen végre meg. Sajnos erre vajmi kevés esélyt látunk.
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 heteMég mindig gyönyörű a grafikája, pedig nem mostanába volt 2002. Szinte már „next-gen” látvány ahhoz képest, hogy GC port.
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 2 heteOsztom a véleményt! 🙂 Ezt a minőséget real time-ban mondjuk nem is nagyon láttuk még PlayStation 3-on, vagy Xbox 360-on… Úgy értem, ha ez valós időben megmozdulna, szebb lenne bármely mai anyagnál is. A mozgó hátterek itt CG mozik, az állók pedig képek ugyebár. Gyönyörű és eszméletlenül hangulatos. 🙂 Szeretem nagyon!
rambo
17 éve, 2 hónapja és 2 heteEgész egyszerű trükk ez a CG-s képre és videóra felcserélem a hátteret dolog és mégis milyen eredményt produkál. 🙂
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 2 heteAzt hiszem, fején találtad a szöget. 🙂
rambo
17 éve, 2 hónapja és 2 heteDe mégis, ez szerintem simán elmenne Ps3-on is, mondjuk 1080p-s felbontással. Én tuti megvenném.
Az meg a másik, hogy a régi RE-ek sokkal félelmetesebbek voltak (szerintem) ezzel a fix kameraállással.
Persze csak ezért nem fogok beszerezni egy Wii-t, de nagyon bejön.
P.S.: kedvencem, amikor a cápa betöri az üveget. 🙂
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 heteNem is kell hozzá egy Wii, vegyél egy GC-ot😄.Nekem megvannak a GC-s Resident Evil-ök és a vidó alapján semmi külömbség, mondjuk az is igaz, hogy a Wii egy újragondolt GC ezáltal tényleg semmi eltérés, csak az irányítás.
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 2 heteAkkor szerezz be egy Game Cube-ot, kábé 10-15 ezerért és máris noymhatod rajta ugyanilyen minőségben a Resident Evil Zero, Resident Evil duót. 😉 Persze a negyedik rész se kutya. A PC-s változat a PlayStation 2-es, butított portról készült tudtommal, így Game Cube-on az abszolút csúcs. 🙂
P.S.: Kedves Vendég megelőzött, de igen, így igaz, ahogy mondja… 🙂
dekker
17 éve, 2 hónapja és 2 heteAz biztos, hogy a 4. rész a GC-on sikerült a legjobban.A grafikáról pedig ódákat lehet zengeni!🙂
dante576
17 éve, 2 hónapja és 2 heteEz megvolt még a GC-mel és igencsak jól sikerült!Imádtam!Sajna a 4.ik részt nem játszottam GC-n csak Ps2-n de biztos szép lehetett!!