Chris és Sheva hatalmas kalamajkákba keverednek így együtt, számtalan rázós helyzettel kell majd szembenézniük Afrikában, a járműves üldözésektől, az elfajzott négylábúak túlélésén át szinte minden lesz abban a bizonyos, megkevert pakliban. Nem csupán az életünkre törő kreatúrák fajzottak el az évek során, hanem maga a sorozat is, hiszen mostanra már csupán egyetlen köze van régi önmagához, a kapocs, maga, Chris Redfield, aki Jill-el együtt debütált az első epizódban.

Minden más gyökeresen megváltozott. Más helyszín, más gameplay, más szisztémák, más kötelék, más kötülmények. Van aki nagyon harap erre, a Resident Evil 4-ben felvett csapásvonalra, és persze van, aki nagyon nem. Kell a jótékony változás, kapunk is szép számmal. A március 13.-ára datált megjelenésig még mindig kínosan sok idő van hátra, de addig is igyekszünk minden lényeges momentumról számot adni Nektek és persze várjuk szorgosan azt a beígért demót is.