Jó helyen jársz, kedves vendég, odabent megleled amit kerestél. A Capcom jövő márciusban megjelenő, multiplatform survival horrorjáról ismét előkerítettünk kihagyhatatlan látnivalókat, azaz pontosabbat egyet, ám az egy jó időre kielégítheti a vágyakozó lelkeket. Chris Redfield és újdonsült társa a bajokban, Sheva, együtt vágnak bele az afrikai küldetésükbe.
Több alkalommal is szóltunk már róla, hogy a játékban lesz egy plusz játszható karakter, egy csinos hölgyemény, akit Sheva néven illendő szólítani és nem mellesleg kooperálni fog veterán keménylegényünkkel, Chris-szel. Az alant bemutatott videó an online kooperációs módot fogja feltárni előttünk, láthatjuk végre, hogy miként is működik az elmélet a gyakorlatban.
Sheva könnyebb, mint Chris, így rá hárulnak azon részei az akciónak, amikor segédeszközök nélkül elérhetetlennek tűnő platformokat kell megközelítenünk. C. Redfield barátunk úgy dobálja Sheva testét, mintha az csak egy guminő, vagy rongybaba lenne. Az ötlet jópofa és korrektül működik. Tárgyak megosztására is képesek egymás közt, így teljesedvén ki kettejük között az együttműködés.
Egy csapatban, a BSAA-ban szolgálnak és nem kevés furcsa teremtménnyel kell majd elbánniuk, tehát szükségünk lesz a másik segítségére. Tekintsétek meg, nem éri meg lemaradni róla.
#tv#