A hordozható játékgépek piacára is jó néhány új tagot delegált a vállalat, a legérdekesebb pedig talán a GS30 Shadow + Gaming Dock páros. Az NVIDIA GTX 965M és 970M megoldásokkal érkező új GE62 Apache széria továbbra is a megfizethetőbb megoldások közé tartozik majd, a legnagyobb újítást pedig a akkumulátoridő terén elért 46 százalékos hatékonyságnövelés jelenti.
Az alaplapok terén is érkeztek újdonságok, melyek közül talán az USB Type-C csatlakozóval szerelt MSI Z97A GAMING 6 lehet a legérdekesebb. Akik a legfelsőbb szegmensben keresgélnek valami gaming megoldást, azoknak az MSI X99A GAMING 9 ACK lehet a jó választás, mely szintén innovációs díjat kapott. Az USB 3.1 és Killer DoubleShot Pro technológiák hosszú évekig megállják a helyüket, a szokásos MSI megoldások hada pedig ezúttal is szerepel az étlapon. A fekete-fehér színben pompázó MSI X99S SLI Krait Edition az üveges oldallapú házakban különösen jól mutat, ráadásul néhány piacon már el is érhető.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Javában zajlik az év egyik legnagyobb elektronikai expója, azaz a CES 2015, melyen természetesen olyan neves gyártók is képviseltetik magukat, mint például az MSI, a nálunk is hivatalos blogot vezető vállalat pedig ki is használta az alkalmat. Szinte minden kategóriába tudtak valami újdonságok nevezni, így a megszokottnál kicsit hosszabb hír következik. Az oldalunkon vezetett hivatalos blogjukban mostanság az All in One gépek kapták a főszerepet, így kezdjünk is rögtön az MSI AG240 4K verziójával, mely innovációs díjat is kapott, hiszen a világ első 4K-s All in One gamer gépéről van szó. A legújabb játékokat a legújabb Intel processzorok és az NVIDIA GeForce 900M széria hajtja, a boltokban pedig március környékén bukkanhat majd fel, méghozzá 2000 dollár (537 000 Ft) körül.
totyak
11 éve, 1 hete és 4 napja2000 dollár, te jó ég. Ennyit nem is adnék egy gépért.
rdave
11 éve, 1 hete és 4 napjaAzért már jóféle használt autók vannak… 🙂
kpal
11 éve, 1 hete és 4 napjaX99 *_*
USB Type-C erről lemaradtam 😮