Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft nemrég válaszolta meg a hosszú ideje fennálló kérdést, és ezzel játékosok ezreit keserítette el. Az amerikai stúdió kizárta annak lehetőségét, hogy elkészítsék leendő sikerterméküket, az Alan Wake-et, személyi számítógépekre is. Az indok meglehetősen vicces, a Microsoft szerint ezt a produktumot kizárólag kényelmes fotelból, nagy képernyős TV-n lehet élvezni, és ezért vetették el a PC-s port gondolatát. A Xbox 360-al nem rendelkező gamerek természetesen fórumok tucatjain nyilvánították ki érzéseiket, valamint egy petíciót is indítottak, hátha sikerül jobb belátásra bírni a kiadót. Most, miután az indulatok valamelyest csitultak, végre megszólaltak a fejlesztők is, akik egy sokkal elfogadhatóbb magyarázatot kínáltak az exkluzivitásra.
A Remedy csapatából Oskari Häkkinen állt ki a nyilvánosság elé: „Őszintén, mi egy kis stúdió vagyunk. Mindössze 50-en dolgozunk itt, és kis stúdióként sokkal több értelme van egy platformra fókuszálni.” Az úriember természetesen a Microsoft indoklására is reagált: „Azt mondani, hogy az Alan Wake-et legjobban egy fotelből, 5.1-es hanggal, és egy nagy televízióval lehet játszani, úgy gondolom, preferencia kérdése. Nem állítjuk azt, hogy a PC-s játékosok nem tudnák élvezni a saját PC-jük mellől. Biztosan nem mondjuk ezt. Erős örökséggel rendelkezünk a PC-s játékok terén is.”
És mit hoz jövő? „Jelenleg teljes mértékben az Xboxos verzióra koncentrálunk, és hogy mit tartogat a jövő, jelenleg nincs semmi bejelentenivalónk, és még nem is gondoltunk annyira előre.”
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 3 napjaÉn még mindig nem fogadom el ezt a magyarázatot sem!