Az Intel 14,3%-kal több mikrocsipet adott el (illetve fog eladni) az idén, mint 2004-ben, ami az iparág átlagának kétszerese. A jó eredményt a cég processzorai mellett főként laptopokba való lapkakészleteinek köszönhetően érte el. A NAND flash ugyanakkor annyira népszerű, hogy maga az Intel is tervezi ilyen termékek gyártását, a Micronnal közös vállalati keretek között. Eddig az óriáscég leginkább a főleg mobiltelefonokban található NOR flash memóriacsipekkel foglalkozott.
A félvezető-eladások terén az eddigi csúcs a 2000-ben felállított 223 milliárd dolláros rekordforgalom volt. Tavaly a Gartner szerint majdnem sikerült ezt túlszárnyalni, ám végül az összérték „csak” 220 milliárd lett. Elemzők szerint a szárnyaló helyzet ellenére van ok az óvatosságra, a flashmemória előretörésével ugyanis a gyártók egyre kiszolgáltatottabbak a hétköznapi fogyasztói piacnak.