Némi magyarázatra szorul a szituáció, hiszen a dolog egy kissé összetettebb, mint általában. Arról van itt szó, hogy a Nintendo DS szoftverek bármely régióból is származnak, az összes Nintendo DS masinán használhatók, ahogyan a Nintendo DSi-n is, ám a csavar itt jön majd a képbe.
A kizárólag Nintendo DSi-re megjelentetett, jövőbeni játékok viszont szigorúan régió függők lesznek. Ennek több oka is van. Az egyik magyarázat a Nintendo részéről az, hogy minden régióra külön netes szolgáltatásokat specializálnak, a másik pedig az, hogy a hardverek szülői felügyeleti funkcióval lesznek ellátva, és mint tudjuk, a korhatár megszabása régiónként eltérő lehet.
Summázva tehát, a Nintendo DS játékok bármely régióból is származnak, lejátszhatók lesznek az új DSi-n, viszont a kimondottan DSi-re szánt anyagok már csak régió függők lesznek, a PAL-os masina, csak PAL területen kiadott szoftvert játszik majd és így tovább. A handheld alap internet böngészője természetesen bárhol a világon használható lesz majd.
Egy újabb kérdés merült fel a bejelentéssel kapcsolatban. Lesznek kizárólag a DSi-re kiadott játékok? Mert eddig erről konkrétan nem volt szó, tudomásunk szerint. Erre is fény derül hamarosan.