Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Lexis Numérique brigád lajstromán köztudottan éppúgy dominálnak a cuki-muki csili-vili játékok, mint a krimi-témájú odamondós szürkeállomány-táncoltatók, és ugyan a Red Johnson's Chronicles is ez utóbbiba sorolandó, mégsem merném kijelenteni, hogy a srácok nem szöktek ki eddigi stílusuk medréből a project során - vagy legalábbis felügyelet nélkül hagyták őket, amíg a főnök leugrott a pékségbe. Akárhogy is, a nemrég nyilvánosságra hozott teaser videó inkább emlékeztet egy Guy Ritchie vígjáték főcímére, semmint egy rejtvénymegoldós krimi-akciójátékra.
A történet dióhéjban ennyi:
Egy az egész város által gyűlölt férfi holttestére bukkannak Jugul Canal-ben, s bár a gyanúsítottakkal két sportstadiont meg lehetne tömni, egyedül Red Johnsonra hárul a feladat, hogy a gyilkost előkerítse.
Lesz megoldásra váró fejtörő bőven a hozzávetőlegesen 8-10 órás játékmenet során! Persze ne hőköljünk hátra, mert kezdőknek és haladóknak egyaránt nyújt segítséget a játék, magát a rejtvény-kavalkádot pedig tömény fekete-humorral fűszerezték a készítők, no meg frappáns dumákkal. A Lexis Numérique ezenfelül professzionális szinkronszínészeti teljesítménnyel és kifogástalan grafikával is magához óhajtja csábítani a házi-detektív közönséget.
A játék az év közepe felé várható PlayStation Network-re.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteEz egy kellemes kis akció/kaland játék lett mindenféle rafinált rejtvényekkel megtöltve.