Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egészen meglepő híreket közölt Ben Schachter, avagy a Macquire Securities elemzője a Red Dead Redemption 2 kapcsán, amiről kiderült, hogy állítólag komoly eladási rekordokat dönthet világszerte. Hiába fogyott ugyanis az első részből öt esztendő alatt 14 millió példány, az elemző szerint a folytatás már a megjelenéskor megközelíti ezt, lévén Ben úgy gondolja, hogy már a kilövéskor 12 milliót vihetnek haza a játékból a rajongók.
Ha mindez nem lenne elég jó hír, az elemző hozzátette mindemellett, hogy szerinte a PC-s változat miatt sem kell aggódniuk a rajongóknak, noha várniuk azért igen, hiszen úgy véli, hogy a jelek szerint 2018 elején erre a platformra is beroboghat majd a játék.
golem
9 éve, 2 hónapja és 2 heteRemélem is hogy lesz PC-re!
totyak
9 éve, 2 hónapja és 2 heteJa, persze beroboghat 2018-ban, vagy később… vagy soha. Senki nem tud semmit, lehet még a R* sem tudja, hogy mit akar kezdeni a PC-sekkel, de Ben megmondja a tutit. De rühellem az elemzőket.
miertkellettaregbevezetes
9 éve, 2 hónapja és 2 heteNagyon szomorú lenne ha a GTA 5 pc-s 7-8 milliós eladott db száma után nem adnák ki oda.
Gyakorlatilag a pc-sek semmibevétele lenne. Mondjuk ezt már megszoktuk 🙁
ryuthestar
9 éve, 2 hónapja és 2 heteHa minden jönne pc-re, akkor mi értelme lenne a konzoloknak? Nem egy poén az exkluzivitás. 😄
bvektor
9 éve, 2 hónapja és 2 heteNagyon remélem, hogy nem fogják azt csinálni mint a GTA V-el… Nem értem mi az a nagyon nagy nehézség ami miatt nem tudják egy időben megcsinálni PCre is a játékot.
venoman
9 éve, 2 hónapja és 1 heteAz egy is jó volt várható a rekord döntés már láttatlanban 🙂