Ez úgy lehetséges, hogy a korábbi béta erősen zárt volt, ez az alfa teszt pedig - ami hasonló paraméterekkel bír - bárki számára elérhető lesz.
Az Aeria Games srácai a stúdió hivatalos honlapjának fórumán jelentették be mindezt, állításuk szerint az oldalon egészen március 28-ig lehet jelentkezni az egyelőre még konkrét időpont nélkül létező tesztre, amelyen a játék összes hősét, legtöbb pályáját és az alap opciókat próbálhatjuk ki, így tehát kellő összkép birtokába juthatunk, ha részt veszünk az eseményen, amelyhez amint pontos dátumot illesztenek az illetékesek, azt azonnal jelenteni fogjuk nektek.