Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Új előzetest kapott a Rambo: The Video Game, amelynek segítségével végre betekintést nyerhetünk a Reef Entertainment hamarosan megjelenő alkotásának játékmenetébe. A korábbi információknak megfelelően, a Rambo: The Video Game vérbeli railway shooter lesz, így a felvételt szemlélve úgy érezhetjük magunkat, mintha a '90-es évek egyik játéktermében lennénk. Ennek megfelelően feladatunk annyiból fog állni, hogy az indítást követően meghúzzuk a ravaszt, majd a stáblistáig el se engedjük azt. Habár a játék grafikája nem vetekedhet a kor legjobbjaival, az összkép mégis színes, hangulatos és kellően változatos az előzetes alapján. A lövöldözős részek kellően véresek, akciódúsak és a robbanásokkal sincs különösebb probléma.
A lövöldözést időnként QTE-vel vezérelt, látványos közelharci jelenetek szakítják meg, a jól ismert és sokak által gyűlölt mechanika során a képernyőn felvillanó gombokat kell időben megnyomnunk az akció sikeres kivitelezéséhez. A Rambo: The Video Game az eredeti trilógia eseményeit dolgozza fel, megjelenésére pedig 2014. elején számíthatunk PC, Xbox 360, valamint PS3 platformokon.
vendeg
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaÉn nagyon várom, jó lesz!
dzani
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaSzerintem nem lesz valami nagy eresztés,elég ha a csak a lövöldözős gameplayt nézzük,ha nem egy hentelésre kihelyezett jték lenne,még elmenne, de így,hogy Rambo val kell harcolnunk,aki ugye egy egyszemélyes kivégzőosztag,így a lövöldés részek ehhez mérten gyengék lettek.Mondjuk amúgy sem vártam sokat a cucctól,egy kezemen meg tudom számolni hány olyan JÓ jték van, ami film adaptációból készült.Gyanítom hogy ez a Rambos játék is az Expandables 2 Video Game sorsára fog jutni…
marco
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaIszonyat rusnya.
rdave
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaÉs legalább annyira unalmas.
darkstreet89
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaKár,hogy nem jár hozzá olyan műanyag pisztoly,mint anno a Duck Hunt-hoz… Iszonyat béna még a célzási mód is.
vendeg
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaLehet hogy kompatibilis lesz a ps3-nál azzal a puskával. Nem tudom mi a neve, de a végén ott figyel a fagyi.
Úgy nem lenne rossz amúgy.🙂
marco
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaSzerintem a Move Sharp Shooter Gun amire gondolsz.🙂
i3eng
11 éve, 12 hónapja és 3 napjanem kellene bele quicktimeevent, illetve kellene olyan duck huntos puska hozzá azzal tényleg poén lenne 😄
rdave
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaAkkor már akár egy Duck Hunt remake is készülhetne. (Amiben le lehet lőni a kutyát is. 😄)
yanez
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaA Duckhunt emellett egy mestermű!
lac
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaMondjuk az, hogy nincs szabad mozgás, már számos irányításbeli nehézséget kiküszöböl, amivel küzdenek a hasonló low budget címek. Ha kapunk egy THotD- minőségű rail shootert, akkor tárt karokkal várom.
petike737
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaLehetne igényesebb 🙁 de mindenképpen kipróbálnám😉
danyee
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaHát nem egy railshooter-re számítottam, bár talán teszek vele egy próbát.
kokasbalazs
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaegy kicsit fura, de azért lehet, hogy jó 😄
totyak
11 éve, 12 hónapja és 2 napjaÍgy, hogy nem mi irányítjuk Rambo-t, így egy kicsit furcsa, de azért jöhet, én kipróbálom.
neurotic
11 éve, 12 hónapja és 2 napjaHm, egy béna railshooterrel kijönni 2014-ben, ráadásul filmből készített játékkal 🙂 Ezek aztán bátrak 😄
excfan26
11 éve, 12 hónapja és 2 napjanintendon még úgy ahogy elmenne… de ez szerintem katasztrófa…
italianman
11 éve, 12 hónapja és 2 napjaMIÉRT??????????
marco
11 éve, 12 hónapja és 2 napjaBüntetésből. 😄
bajusz11
11 éve, 12 hónapja és 2 napjaNem rosz ez a játék 😄
vendeg
11 éve, 12 hónapja és 2 napjate geci
csdaron
11 éve, 11 hónapja és 1 heteHát szerintem elég vérszegényre sikerűlt