Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az amerikai filmeket megszégyenítő események zajlanak manapság az Egyesült Királyságban, ahol egyre több olyan bűnbanda ütötte fel a fejét az elmúlt időszakban, melyek eddig csak a tengerentúlon voltak jellemzőek. A The Times nevű brit lap beszámolója szerint ezek a bűnbandák ebben az időszakban kifejezetten olyan szállítmányozást végző teherautókat céloznak meg, melyek nagy értékű műszaki cikkekkel vannak megpakolva, ezáltal televíziókkal, okostelefonokkal és az idei ünnepi szezon egyik slágertermékének számító PS5-tel.
A bandák állítólag az amerikai filmeket megszégyenítő módon dolgoznak, ezáltal több autóval rátapadnak egy teherautóra, az egyik jármű a vontatmány mögé áll, majd a napfénytetőn át valaki kimászik a járműből, át nyerges vontatóra, majd az ajtó kinyitásával elkezdi átdobálni a műszaki cikkeket a többi autónak. A lap szerint csak az idei szezonban eddig 27 ilyen sikeres rablást hajtottak már végre, amivel a PS5-höz kapcsolódó feketepiac soha nem virágzott még ennyire.
direktor
5 éve, 1 hónapja és 1 heteHát igen ez megy most nagyon.
bekecs
5 éve, 1 hónapja és 1 heteSzerintem ez kb minden konzol megjelenésnél így van. 😄 Ezért van az h valaki betont talál a dobozban és nem ps-t
ronalddo
5 éve, 1 hónapja és 1 heteGazemberek! xD
vape
5 éve, 1 hónapja és 1 heteMi meg várjuk a cuccot. Feleslegesen…
petrovicsz
5 éve, 1 hónapja és 1 heteEzeknek minimum keresztrefeszítés! 😄