Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már nem egész három hetet kell csak várni az idei év egyik nagy várományosának, a Prototype-nak a megjelenésére, ezt az időt azonban senkinek sem kell látnivaló nélkül eltöltenie, hiszen az illetékesek közkézre bocsájtottak egy friss videót a játékról. Rengeteg, sőt még annál is több mozgóanyagot láttunk már a prototípusról, a szép felhozatal között azonban egyetlen egy apróság hiányzik. Hogy mi is ez? Az ellenfeleket bemutató videó, amelyet most hoztak napvilágra a projekt mögött állók, a jobb később, mint soha elvet követve.
Mit is láthatunk a videón? A játékban előforduló ellenfeleket természetesen, mint ahogyan az fentebb elhangzott. Az alkotás betöltése után különféle mutálódott husi-szörny mellett hús-vér specialistákkal, sőt szuper-katonákkal is összefuthatunk majd, akik nem lesznek szívbajosak ketté törni gerincünket, de akadnak föld alatt lakozó csápos valamik is, amelyek képesek lesznek autókkal dobálózni, tehát ha ilyennel találkozunk, ne kerüljünk hozzájuk túl közel.
Ha minden a tervek szerint halad, akkor június 9. napján a boltok polcain lesz a Prototype, ha pedig kíváncsi vagy arra kiket is kell lemészárolnod a játékban, tekintsd meg az alábbi videót, amiből minden kiderül.
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 hetestem elég jók😄😉