Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Noha hivatalos bejelentésünk továbbra sincs, de miután az Activision véletlenül idő előtt kicsúsztatta az Xbox Store-ra, már szemernyi kétségünk sem lehet afelől, hogy jön a Prototype újgenerációs változata. A Prototype: Biohazard Bundle-ről az adatlap alapján annyit tudni, hogy az első és a második részt is tartalmazza majd, összesen 18GB helyet foglal a merevlemezen, 50 dollárba kerül, és ezért cserébe az összes korábbi letölthető tartalmat is megkapjuk majd az alkotás mellett.
Az sajnos még nem derült ki, hogy a játékok teljesen felújított változatairól van-e szó, vagy csak egy mezei portról, de amint valami hivatalos is kiderül, mindenképpen jelentkezni fogunk.
FRISSÍTÉS (18:15) – Az Activision megerősítette a Prototype: Biohazard Bundle létezését, méghozzá olyannyira, hogy kaptunk egy trailert, az Xbox One-os változat pedig már tölthető, de persze a PS4-es átiratra sem kell sokkal tovább várni holnapnál.
kpal
11 éve, 1 hete és 4 napjaNem rossz ár .bár friss verzió elférne benne.
supermanvsbatman
11 éve, 1 hete és 4 napjabaszus harmadik résznek boldog lennék
teglasdavid
11 éve, 1 hete és 4 napjaJó játék! 😄
god
11 éve, 1 hete és 4 napjaHarmat gyenguska gémek…
totyak
11 éve, 1 hete és 4 napjaÉs végül felújítás lett, vagy sima port?
maniac
11 éve, 1 hete és 4 napjaA videó alapján egy mezei port… 😕
rdave
11 éve, 1 hete és 4 napjaEnnél már csak akkor lehet rosszabb, ha nem tudják kihozni a 1080p-t és 60FPS-t mindkét konzolból. 😄
ronalddo
11 éve, 1 hete és 4 napjaPedig boxnál esélyes 😄
warriorautobot
11 éve, 1 hete és 4 napjaHát nem sokat javítottak rajta…
petrovicsz
11 éve, 1 hete és 4 napjaEz most tényleg nextgen? Frankón úgy néz ki mintha PS3 lenne… 😖