Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Slightly Mad Studios hivatalosan is megerősítette, hogy a Project Cars minden konzolon, de legalábbis PS4-en és Xbox One-on egyaránt masszív 60fps-t produkál majd, ellenben a felbontás tekintetében lesz egy kis különbség. Míg ugyanis a Sony újgenerációs konzolján a kérdéses képfrissítési ráta mellé 1080p, tehát full HD társul majd a felbontás terén, addig a Microsoft masináján ez már csak 900p lesz a készítők szerint.
A történet hátteréről nem tudunk, az viszont még kiderült, hogy a PC-s játékosok számára ezúttal is újabb kapuk nyílnak meg, megfelelően erős hardver esetében ugyanis ők nem csak 4K, hanem brutális 12K felbontásban is élvezhetik az autóversenyeket. Megjelenés május közepén!
ryuthestar
10 éve, 9 hónapja és 3 heteAzt a büdös mindenségit! Ez már komoly öcsém.. Ilyenkor vagyok úgy vele, hogy azért szívesen kipróbálnám milyen lehet egy bivalyerős PC-n gamelni. 🙂
kpal
10 éve, 9 hónapja és 3 heteMS gépe mindig hátrányban van 😛 Pc-n 12K 😮 azt valóban csak kivételes emberek használják , de jó látni fel van készítve a távoli jövőbe . 🙂 Nekem elég FHD még úgy is ha 50″-os tv-re kitolom.
rdave
10 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn meg most váltottam Full HD-ba… xD Azért megkérdezném, hogy mégis hány ember fogja ezt kihasználni? 😄 Nem kell válaszolni, tudom én… 😄
supermanvsbatman
10 éve, 9 hónapja és 3 heteannyira várom ki jöjjön
tommy
10 éve, 9 hónapja és 3 hete12K?????😮 Noooormááááááliiis? 😄😄😄
jezzahun
10 éve, 9 hónapja és 3 hetenagyon csini🙂 várom már.. 🙂
bennyray
10 éve, 9 hónapja és 3 heteMég a 4K-s GTAV is elérhetetlen álom jópár évig, na ezt akkor szorozzuk be 3-al. 😄
warriorautobot
10 éve, 9 hónapja és 3 hete12K?????
Az már igen erős. 😄
Bár én már a fullHD-nak is örülök…
totyak
10 éve, 9 hónapja és 3 heteAz a 900p annyira nevetséges.
1000feri
10 éve, 9 hónapja és 3 hete12K …reklám duma 😛