Prince of Persia: The Forgotten Sands: Megtekinthető az első gameplay videó, fejlesztői kommentárral

2010. március 09.
6.3541
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Prince Of Persia: The Forgotten Sands bejelentésével sokak szemében felcsillant a remény, hogy az előző résszel kicsit mellényúlt UbiSoft végre visszatalál az útra, lévén nem csak a Herceg tér vissza a program betöltése után, hanem a klasszikus játékmenet is, akrobatikával, óriási csatákkal és azokkal az imádni való momentumokkal, amelyekért valamikor fülig belezúgtunk a névbe.

Ha eddig nem hitted volna el a gyökerekhez való visszafordulás nagy szavait, akkor most végre bizonyítékot is szerezhetsz minderről, köszönhetően a játék első gameplay felvételének, amely a tegnap esti órákban száguldott be hozzánk.

A videón száz százalékig mozgás közben láthatjuk a játékot, és akinek az első másodpercek után nem dobban meg a szíve érte, az feltehetően nem a régi iskolából került ki, ugyanis szebb és tündöklőbb lett minden, a játékmenet is kibővült ezzel-azzal - láthatjuk végre a természeti erők manipulálásának alkalmazását -, alapjait tekintve azonban a The Forgotten Sands bizony a klasszikus, már háromdimenziós Prince Of Persia hagyományait eleveníti fel előttünk, még így videón keresztül is. Élmény, nem is lehet rá jobb szavakat találni, mint ahogyan a videó pedig érték, hiszen nem csak az első gameplay felvételek tűnnek fel rajta, hanem néhány fejlesztő is kommentálja nekünk az eseményeket, magasabb szintre emelve ezzel a mozgókép jelentőségét. Ne hagyd ki, ha jót akarsz magadnak. Íme:

#tv#
Prince Of Persia: The Forgotten Sands bejelentésével sokak szemében felcsillant a remény, hogy az előző résszel kicsit mellényúlt UbiSoft végre visszatalál az útra, lévén nem csak a Herceg tér vissza a program betöltése után, hanem a klasszikus játékmenet is, akrobatikával, óriási csatákkal és azokkal az imádni való momentumokkal, amelyekért valamikor fülig belezúgtunk a névbe.'>
5 hozzászólás

Shade

16 éve, 5 hónapja és 10 napja

Shade írta:
Ja, azt én is néztem, szerintem is hülye fejevan...
De ez az eddigi legszebb prince of persia rész.

válasz erre

Shade

16 éve, 5 hónapja és 10 napja

Vendég írta:
milyen hülye feje van a hercegnek
Ja, azt én is néztem, szerintem is hülye fejevan...

válasz erre

Vendég

16 éve, 5 hónapja és 10 napja

milyen hülye feje van a hercegnek

válasz erre

Shade

16 éve, 5 hónapja és 22 napja

Ez baszott komoly lesz! röhögő smiley Végre valami jó price of persia játék. röhögő smiley És jól halottam, hogy "unrealengine"?röhögő smiley Amúgy a falról elrugaszkodás animácia nekem nagyon nemtetszik.

válasz erre

popapa

16 éve, 5 hónapja és 22 napja

Na végre! Egy jó kis PoP-nál nem is kell jobb kikapcsolódás!!!! Én ezt vártam már a 4. résztől is, de az valahogy hangulatát vesztette!! De láss csodát, itt jól ismert Persia, amire vártunk rég! Remélem mindenben méltó lesz az elődhöz, az élmény már tuti, a videó alapján! Csak bízom benne elég hosszú is lészen!?? De várom!röhögő smileynyelvnyújtó smiley

válasz erre
Prince Of Persia
6.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások