Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy vadonatúj point n click kalandjáték bejelentésének örülhettünk a tegnap esti órákban a Wadjet Eye és a Wormwood Studios fejlesztőcsapatának közös sajtónyilatkozatának köszönhetően, a srácok ugyanis bejelentették legújabb projektjüket, amelyet a Primordia címmel tudunk azonosítani a jövőben. Az elmúlt hónapok során egyébiránt már több ízben is érkeztek szóbeszédek azzal kapcsolatban, hogy a csapat egy vadonatúj kalandon dolgozik a háttérben, ám a hivatalos leleplezésre egészen a mai napig kellett várnunk.
A hivatalos bejelentés egyelőre még nem szolgált számunkra túl sok információval, de azt már ettől függetlenül is megtudtuk, hogy egy ismeretlen és futurisztikus világban, egy Metropol nevű városban zajlik majd a történet, ahol egy Horatio nevű robot oldalán a szabadságért és a függetlenségért fogunk küzdeni.
A Primordia a fejlesztők tervei szerint még az idei év végéig el fog készülni, ha pedig kíváncsi vagy rá, hogy miféle küllemet és koncepciót terveztek hozzá, pillantsd meg az alábbi teaser trailert, amit a bejelentés mellé kaptunk.
braddock
13 éve, 5 hónapja és 5 napjaNem tetszik!