Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A jó múltkor ugyan már fellélegezhettünk, hiszen mint kiderült, aggodalmunk hiábavaló volt, a Human Head alkotása még mindig a fejlesztők üllőjén formálódik, azonban a kiadó legutóbbi nyilatkozatának tükrében úgy fest, a Prey 2 jövője nem áll olyan biztos talajon, mint azt gondoltuk. Áprilisban felmerült, hogy a folytatás talán azért késik, mert a Human Headnek és a Bethesdának bizonyos afférjai támadtak a szerződéssel kapcsolatban, a nézeteltérést pedig egyszerű "sztrájkkal" próbálták orvosolni a fejlesztők.
A pletyka valóságtartamát illetően mindmáig sötétben tapogatózunk, ám a Bethesdánál dolgozó Pete Hines nyilatkozata arra enged minket következtetni, hogy a szóbeszéd nem teljességgel megalapozatlan:
„Mindössze annyit mondtunk, hogy idén nem jön ki és még mindig el kell rendeznünk néhány dolgot a Human Headdel” – mondta az Eurogamernek. – „Ez azóta sem változott. Ennek kapcsán jelenleg nincs jelentenivalóm, mindössze annyi, hogy nem ebben az évben jelenik meg.”
braddock
13 éve, 7 hónapja és 1 heteAzért remélem hogy nem az lesz a vége hogy meg sem jelenik!