Pontosították az Alpha Protocol megjelenési dátumát

2010. február 25.
2.2641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sega és az Obsidian Entertainment közös gyermekeként számon tartott Alpha Protocol, korunk egyik leghányattatottabb sorsú alkotása, hiszen első ízben már a tavalyi esztendő őszére vártuk, ám akkor 2010 tavaszára tolták a megjelenést, éppen a napokban pedig ismét egy kisebb csúszást szenvedett a program, hiszen az illetékesek hivatalos bejelentései alapján a modern korban játszódó kém-RPG csak a nyáron várható a boltok polcaira.

A mai nap azonban örömünnep, hiszen a Sega pontosított a projekt megjelenési dátumán.

Ennek örömére megtudtuk, hogy az a nyári megjelenési dátum csak Amerika földjén esik a legmelegebb hónapok valamelyikére, egészen pontosan június első napjára, Európában ugyanis még tavasszal megkapjuk a játékot, köszönhető a május 28-ára kitűzött időpontnak, ami még a naptár szerint tavasznak tekinthető. Az időpontok PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3 konzolokra esedékesek, azt pedig, hogy valóban elhisszük-e az ekkor történő érkezést, az a korábbi csúszások miatt kérdéses, és a "hiszem, ha látom" kategóriába esik. Mindenesetre a május 28-át keretezzük be a naptárunkban, jelenleg ugyanis ez a hivatalos Alpha Protocol megjelenési dátum. Akinek pedig mindez nem lenne elég, az nézze meg a bejelentéshez kapcsolt friss videót, íme:

#tv#
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Magnumpi profilja