Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár már korábban is tudtuk, hogy a Sony gárdája valamikor idén tavasszal kívánja megjelentetni a MotorStorm-sorozat legújabb tagját, azt álmainkban sem gondoltuk volna, hogy már a mai napon megtudjuk, pontosan mikorra is várható ez a jeles esemény. Mint kiderült ugyanis, itt Európában kevesebbet kell várnunk rá, mint előzetesen gondoltuk volna, a Sony tervei szerint ugyanis az öreg kontinensen március 16-án kívánják az üzletek polcaira küldeni a MotorStorm: Apocalypse-ot.
A történet azonban érdekes fordulatot vesz abban az esetben, ha megnézzük a tengerentúli változatokra érvényes datálást, a Sony ugyanis roppant meglepő módon ott egy elég komoly, majdnem egy hónapos csúszással él. Az amerikai játékosok ugyanis legkorábban április 12-én tölthetik csak be az alkotást, ami azért is furcsa, mert a Sony általában elsődlegesen velük szokott törődni, és általánosságban is mindig ott jönnek ki előbb a játékok. Persze, mindig van egy első eset, a MotorStorm: Apocalypse most az. Érkezik PlayStation 3-ra, március 16-án.
lacyboy
15 éve, 3 napja és 13 órájaKár h csak PSre jön
vendeg
15 éve, 3 napja és 13 órájaén örülök neki. így csak erre a gépre fókuszálnak fejlesztéskor és ettől olyan marha jó ez a game
lacyboy
15 éve, 3 napja és 12 órájaJó persze h igy jobb mint ha multiplatform lenne de igy nemtudom kiprobálni 🙂
totyak
15 éve, 3 napja és 12 órájaEurópán tesztelik, hogy mit szólnak hozzá a népek.
ajstyles
15 éve, 3 napja és 7 órájahát igen sajnos, de legalább ha bejön akk itt elöbb fogunk ele jáccani mint az amcsik😄😄😄