Az alkotásban több, mint 700 különböző épület, szerkezet és műemlék közül válogathatunk. A szoftverben többféle gigantikus, illetve részletes 3D-s térképek állnak a rendelkezésünkre, amelyek hegyeket, dombokat, kanyonokat, szigeteket, tengerpartokat ábrázolnak, továbbá különböző éghajlatok közül választhatunk, például trópusi, mediterrán, sivatagi, mérsékelt. A matériában létrehozhatunk hidakat, alagutakat és a többi, ezen kívül az új közlekedési rendszer segítéségével buszokkal, metrókkal, magasvasúttal könnyíthetjük meg a városlakók utazási lehetőségeit. A készítők élethűen alkották meg a lakosokat is, ugyanis különböző profillal rendelkeznek életkortól, karriertől és egészségtől függően. A játékban figyelembe kell venni az állampolgárok szükségleteit is és gondoskodnunk kell a szórakoztatásukról. Az új adózási rendszer bevezetésével segíthetjük a város vezetését. A magas színvonalú grafikai motor szinte fotorealisztikus látványt tár elénk a Cities XL 2011-ben.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Focus Home Interactive végre megtörte a hosszabb idejű csendet a Cities XL 2011 háza táján és hivatalosan is bejelentette a produktum pontos megjelenési időpontját, amely tervei szerint 2010. október 14-ére fog esni. A kiadó néhány újabb képet is közzétett a felhasználók számára a készülő programról, amelyek által egy kis betekintést nyerhetnek a játékba. Az illusztrációk a késztermékben lévő épülettípusokat mutatják be, a felhőkarcolóktól egészen az ázsiai stílusú épületekig.
skyman
15 éve, 4 hónapja és 1 heteRégeben dijaztam volna ezt a játékot, sokat játszottam hasonló játékokkal. Tetszik amugy, de nemhiszem h játszok majd vele.
skyman
15 éve, 4 hónapja és 1 heteRégeben dijaztam volna ezt a játékot, sokat játszottam hasonló játékokkal. Tetszik amugy, de nemhiszem h játszok majd vele.
totyak
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaNagyon jól néz ki, de szerintem a legtöbb játékos már pörgősebb játékokkal tolja. Persze egy-két órát levezetésnek lehet ezt is nyomni.
dns
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaAzta, mennyi Golden Gate van benne😮