Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az elmúlt években a Microsoft rendkívül rosszul szerepelt a böngészők piacán, hiszen az Internet Explorer sokak szemében a világ leglassabb és legrosszabb böngészőjét jelenti. A Windows 10 megjelenésével azonban egy új fejlesztést, az Edge névre keresztelt böngészőt dobták piacra, mely már a legelső napjaiban is sokkal jobb volt, mint a híres IE. A Microsoft már korábban beszélt arról, hogy az új böngésző fejlesztése még nem fejeződött be és még jó néhány új funkciót kapunk a frissítésekkel.
A vállalat bejelentése szerint hamarosan egy igen praktikus funkció épül be a böngészőbe, hiszen mindenféle plugin használata nélkül érhetjük majd el a Skype for Web szolgáltatást. Ezzel több fronton is fejlődik a böngésző, hiszen üzleti szempontból is hasznos funkcióról van szó, míg az átlagfelhasználók még többet kapnak egyetlen program elindításával, így jól látszik, hogy a Microsoft szeretné a maximumot kihozni az új böngészőjéből.
kpal
10 éve, 3 hónapja és 4 heteÉrdekes , bár én elvagyok a mostani felállásban is jó .
marco
10 éve, 3 hónapja és 4 heteMost is be van építve a saját szolgáltatásaikba, gondolom csak kipakolják nyíltra aztán annyi. Mindenesetre jó ötletnek tartom.
ronalddo
10 éve, 3 hónapja és 4 heteElég kevés ismerősöm használ már csak Skypeot… 🙁 Eléggé kifutott.
warriorautobot
10 éve, 3 hónapja és 4 heteNem lesz olyan rossz. Remélem azért nem növeli meg a felzabált memóriát az Edge esetében.
totyak
10 éve, 3 hónapja és 4 heteAzért ez annyira nem nagy újítás a mai világban.