Legutóbb a Crytek nagyfejese, Cevat Yerli nyilvánította ki ezzel kapcsolatos véleményét. Az ismert személyiség úgy véli, hogy a következő generációs PlayStation, illetve Xbox 2011-ben, de legkésőbb 2012-ben fog készen állni arra, hogy meghódítsák a világot. Ez persze csupán egy feltevés, hangsúlyozta Cevat Yerli, hiszen még ők sem tudják, bár ha birtokában is lennének ilyen jellegű információknak, az nem lenne publikus.
Egy biztos, aki előbb rukkol elő az újabb masinával, az ismét helyzeti előnybe kerülhet. A Sony nem sietteti annyira látszólag a dolgot, hiszen nekik "időtállóbb" masina van a kezükben, ott a Blu-ray és az állítólagosan alig kihasznált Cell architektúra, míg a riválisnak fogytán a lemezes tárhelye, valamint a hardver képességeit is kezdik maximálisan kihasználni, így az elmélet szerint nem sokáig lesz képes lépést tartani a Sony gyermekével. Lépnie nyilvánvalóan előbb a Microsoft-nak kell majd és bizonyára így is lesz, de a kérdés az, hogy mikor.
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 16 órájaAzért még a 360 sincs kihasználva……
Főleg ,hogy most már hd install is lesz semmi probléma nincs……
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 heteA 360 nagyon komoly, mi újjal lephetnek meg még minket?😎
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 2 heteVan még hová fejlődni, mindig is lesz. Az „ennél már nem lesz jobb” felkiáltás sokszor hangzott el a szánkból az elmúlt években és lám, mégis mindig tudtak rátenni néhány lapáttal. Következő lépésnek el tudnám képzelni az Ultra HD-t, amely a jelenlegi FULL HD-nél jóval nagyobb felbontást takar és az ezt megjelenítő TV-k már fejlesztés alatt állnak. Szóval van még mit ciszolgatni. 🙂
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 heteUltra hd??!!😄
Mond azt, lézer tv.
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 1 heteNem mondom, hogy lézer TV, mert nem azon a technológián alapul, ha jól tudom, de a felbontás igen komoly, kapaszkodj meg… 7680 × 4320 ez hol van már a mostani maximumtól, az 1920 x 1080-tól? Nézz utána a Wikipédián… 😉 Ez a gen még közel sem tökéletes és akkor még finom voltam. Ha az első seggreülés megvolt, utána látni fogod a rengeteg hibáit is. Én így voltam vele és persze ezzel nem vagyok egyedül.
rambo
17 éve, 2 hónapja és 1 heteMár azt hittem, hogy igaz, de aztán láttam, hogy a cím végén ott van a kérdőjel. 😄 Így már annyira nem érdekes, mivel a THQ szerint még 8-9 évig kitart a Ps3 és az X360 is. Szerintem valahol a kettő között lesz majd a köv. generáció eljövetele, addig meg bőven megvagyok a Ps3-al. 🙂
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 1 heteMég 9 évig a 360? 😄 Rambo úrfi, azért bedőlni nem kell mindennek. 😄 A PlayStation 2 is kitartott, mégis PlayStation 3-on nyomod. 😄 A Sony gépe talán kitart addig, mert egyrészt fiatalabb is, mint az Xbox 360, másrészt pedig a Blu-ray-ben van elegendő kapacitás. Az Xbox 360 maximum 3-4 évig fut még és vége. Ez az én becslésem, de sok helyen értenek ezzel egyet. Menni kell előre, nincs mese. A 360 már így is 3 éves. Még kilenc év az összesen 12 évet jelentene. Eddig még a legkitartóbb első PlayStation sem bírta. Szóval óvatosan ezekkel a számokkal. 😉
helme
17 éve, 2 hónapja és 1 heteElőbb fog jönni a teljesen átgondolt új, PSP, mint az XBOX720 és a PS4…
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 1 heteMi, fake 4000-es? 😄
helme
17 éve, 2 hónapja és 1 heteHa-ha-ha.
Am nem a 4000-res, hanem a PSP2, ami biztos jönni fog pár éven belül… :]
Ezt a Gran Turismo Mobile kapcsán mondták el…
rambo
17 éve, 2 hónapja és 1 heteA THQ mondta ezt, meg oda is írtam, hogy szerintem olyan 2012-2013-ra jön az új Xbox. 🙂
rambo
17 éve, 2 hónapja és 1 heteAzért remélem, hogy a Gran Turismo Mobile még kijön a régi PSP-re. 😖
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 1 heteTudom-tudom, csak olyan tényként kezelted, meglepett… Egyébként igen, nem sokkal 2010 utánra esedékes az új gen. Ezek persze csak amolyan gondolatok, de annál nem húzzák tovább. A PSP2-es GT Mobile-ban nem hiszek, majd akkor, ha a Sony bejelenti a gépet.
helme
17 éve, 2 hónapja és 1 heteA 2009-es E3-on lesz bejelentve. Úgy is nagyobb jobb és szebb lesz (legalábbis nagyon remélem, mert az idei khm… )
A PSP2-t pedig Kazunori Yamauchi mondta. Valamit tudhat… :]
rambo
17 éve, 2 hónapja és 1 heteHuh, most látom, tényleg úgy írtam, mintha én is ezt gondolnám. 😄
A PSP2-t meg nagyon remélem, hogy nem adják ki, így is le van maradva az én Fat PSP-m. 😢
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 1 heteAz elképzelhető és az úgy is lesz között a szakadék óóóriási. Akkor viszont eleve teljesen újra kéne gyúrniuk a grafikus alapokat, mert várhatóan a PSP2 erősebb garfikát fog lekezelni. Arra meg hogy lenne idejük, ha a stáb legnagyobb része a GT5-öt kalapálja? Nagy szavakkal bárki élhet. Majd kiderül. Ha PSP2-n jön, akkor ismét éveket késhet. Nem foglalok állást.
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 napjaa ps3 jóó de a x 360 még jobb 😎 sztem ennyi
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 napjaja és elvileg 2012-ig nem lesz új gép🙂
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 heteén szerintem kicsivel késöbb mint 2012 mert most itt a Projec Natal amit 2010-ben adnak ki
shade
16 éve, 5 hónapja és 2 heteNemhiszem hogy lesz belőle,valami hogyha igaz az hogy 2012 december 21-en lesz a világvége. XD
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 heteNem mondom, hogy lézer TV, mert nem azon a technológián alapul, ha jól tudom, de a felbontás igen komoly, kapaszkodj meg… 7680 × 4320 ez hol van már a mostani maximumtól, az 1920 x 1080-tól? Sztem akkorát még nem fog fejlődni kb 2650 x 1500 lesz előszőr hogy tudjanak mit fejleszteni. xbox 360 nagyon szemét modon kiturta elődjét így még kontrollert se kaptam hozzá még tavaj előtt pedig 4 évig vírta. Kiváncsi vagyok arra a vezeték nélküli kotrollerre valószínú h többet fogom tölteni mint használni.
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 heteSemmi esélyt nem látok hogy ennyi idő elég lesz hogy kivirágozon a világ a válságból.Ez a technológia is túl drága lesz szóval időbe telik hogy kiadják
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 hetexbox 720 na az má virzsi😉
horiahun
16 éve, 1 hónapja és 3 heteMostmár az xbox-ra vissza kellett venni a cod6-t (teljesítményileg is) ahogy PC-re is. Viszont a PS3-hoz még bónuszokat is adtak a játék mellé, és simán megy😄
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 hetenekem az ac2 már néhol szaggat boxon. másnak is?
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 napjanemigaz vehetem majd a3. xbox-omat😕
marco
15 éve, 11 hónapja és 1 napjaNekem semmi gond nem volt vele…
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 3 hetenem hiszem el nincs erre már pénzem nekem csak ps2 meg sima x box om van xd de az is jó ja meg ehy naon jó gép nekemennyi ekég akkveszek ps3 ha lehet csipelni oszt cs
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 3 heteSzerintetek kijön a az xbox? 720
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 hetenem igaz most akarok veni x 360 oszt 1 .2 év mulva ki jön a 720 nane pls ne mert ak a szarélt veszem meg a xbox 360-on lehet a grafikát állitan ????????
marco
15 éve, 9 hónapja és 1 hetePróbáltam értelmezni a mondandódat.🙂
Érdemes venni még most is x360-at, mert iszonyat mennyiségű játék van rá, és az elövetkező években is fog még jönni.
A grafikát állítani nem lehet, ez egy konzol. A tv-nek, monitornak, amin játszol, érdemes tudnia a fullhd-t, akkor lesz igazi élmény a game. De persze egy hd ready is megteszi…
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 napjasziasztok! szerintem az xbox 360 jó csak túl drága🙁🙁
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 napjaCsáásztok ha valakinek kell xbox 360 55 ért fifával akkor írjon válszt jah meg 2 kontroller leh alkudni !
😉
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 1 heteps a legjobb😄😄😄😄
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 3 napjaszerintem meg a ps3 a drága nem lehet csippelni sem
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 3 hetea playstation mindig is jobb lesz mint az xbox😉😄
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 1 napjahello
szerintetek xbox 360 jasper alaplappal 44000 Ft
vagy xbox 360 slim 4 gb 50000 Ft?
konzolvilágról rendelném
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 1 napjaja most látom gamestopon olcsóbban van
ott 41000 van a jasperes
de a slim az viszont drágább
akk melyik legyen
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 heteLecci azt szeretném kérdezni ! Hogy szerintetek erdemes e megvenni még a XBOX 360 at v PS3 , mert nemsokára jönnek az újak pls írjatok kössz
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 4 heteNincs értelme elkölteni 80000-ft.Csak két háromév múlva adhatod el,várj a ps4-re.😕
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 4 heteIgazad van
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 4 heteIgazad,van.
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 hetePS az egy nagy rakat…, a microsoft kidobta 360 at ps3 elött erre pár honapra rá kidobják ps3 at ami mekkora ujitásokat tartalamz? anynit hogy drágább, internetezni aki meg azon fog annak külön gratulálok ha azért veszi mert jujj internet, xbox olcsobb, chipelhető, megbízható, jobb a joy-a, jobban néz ki.
UI:nekem ez vélemény, és nem ténykinyilvánítás , szoval aki bunkózik, az csak magát írja le
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 hetemi a ps3 olcsóbb?
shade
15 éve, 2 hónapja és 2 heteEgy rendes PS3 ma 70ezer körül mozog, XboX360 pedig 40-55ezer körül.
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 hetemiert a ps3 olcsóbb?
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 hete12-e akkor csak kamu
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 hetenemsokára jön a psp2 az nagy dobbanás lesz azt mondják hogy karácsonyra már lehet majd kapni és olyan jó lesz mint a ps3😎🙂😄😉
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 napjaszerintem vegyetek xbox 360 slimet az a legjobb 😄 ja és feltétlenül 250 GBos legyen 🙂) arra tucc telepiteni játékot és ugy gyorsabban betölt stb…ja és használtan is megéri ! én 46000 ft-ér veszek 5 ujj játékkal 😛
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 hetenem hiném mert az uj kodokat az xbox 360 teszteli nem a ps 3 lehet kicsit jobb de nem lehet észre venni a grafikán sem én megvárom az xbox720-at 😉 és a ps 4-et de nem tom megérteni hogy miért az xbox teszteli nem pedig a ps3 de az xboxnak mindigis nagybb lesz a meneve!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!44😕😕 ja és jobb vele kockulni a gyojsztik jobban kézre van
vendeg
14 éve, 5 napja és 7 órájaszia
vendeg
14 éve, 5 napja és 6 órájaIlyenkor az ilyen agyasok mint te… KINEK köszönnek és miért?????😮
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 2 napjaAz xbox mindig elromlik 🙁