De vajon mi lesz a PlayStation 3 tulajdonosokkal? Szertefoszlott álom ez számukra. Ha ebben a szent minutumban kell konkrét válasszal szolgálnunk, akkor a válaszom igen. Régóta várjuk a megváltást, a Sony pedig bölcsen hallgatott az elmúlt hónapok alatt, tudván, hogy szinte lehetetlen kijátszani a szabadalmi tulajdonjog törvényét. A játékok alatti, saját, merevlemezen tárolt zenék megszólaltatásának joga a Microsoft kezében van, a Sony ezzel a helyzettel nem nagyon tud mit kezdeni.
Arról van itt szó, hogy a redmondiak roppantul körültekintő módon levédették, korábban forradalminak számítő ötletüket, ezzel lehetetlenné téve a rivális konzolgyártók számára a feature alkalmazását. A joglevédés 2006 közepén következett be Method and Apparatus for Creating and Playing Soundtracks in a Gaming System néven, a Microsoft részéről. Mint minden esetben, jogi kiskapuk ugyan itt is vannak és elvétve előfordulnak játékok, melyek ezen szabályozás ellenére is támogatják a lehetőséget, mégis teljes valójában nem engedélyezett sem a Sony, sem pedig a Nintendo számára.
A jogok tehát a redmondiak kezében vannak, mely végre megválaszolja a sokatokban felmerült és sűrűn hangoztatott kérdést. A Sony természetesen keresi az alternatív lehetőségeket, de nem látunk sok esélyt arra, hogy ezeket a felhőket végleg eloszlassuk. Ez a kör Microsoft-é, nincs mit tenni. Custom Soundtrack-ek tehát lefújva.
dante576
17 éve, 9 hónapja és 2 heteNa most lettem nagyon mérges!!!Roh….n meg a Microsoft!!!!El sem tudom képzelni mióta várok már arra, hogy a kedvenc zenéimet hallgassam játék közben!Ekkora genyóságot!Mekkora feeling lenne mondjuk Burnout Paradise közben EURO-RAPP-et hallgatni!!Komolyan elment minden jó kedvem!🙁🙁🙁
danyek
17 éve, 9 hónapja és 2 heteÚgyis tudom, h moderálva lesz, de ez van. 🙂 A k*rva anyjukat a sok f*sszopó mikrog*cinek!Kapják be tövig! mekkora g*cik! de pofán tudnám verni az összeset, de főleg Gates uraságot. egyék meg a sz*rom!
futuretro
17 éve, 9 hónapja és 2 heteEz kifakadt, Danyek úrfi! 😄 Nem kevés ember véleményét nyilvánítottad most ki ezzel, az fix! 😄
danyek
17 éve, 9 hónapja és 2 hetemár nagyon kikívánkozott belőlem. 😄 ez volt „az utolsó csepp a pohárban”. 🙂
dante576
17 éve, 9 hónapja és 2 heteNem moderálom mert van benne mondani való!😉És az én véleményem is benne van!Végül is semmi durva nincs benne😕