Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sokan gondolják úgy, hogy egy jó szimulátorhoz számítógépre van szükség, hiszen a köré lehet megfelelően kiépíteni a rendszert, a konzolok megerősödésével azonban rengeteg új kiegészítő jelent meg hozzájuk. Az autós vonalnál maradva mindkét tábornak (PS - Xbox) megvan a saját autós szériája, hiszen a Forza mellett elég csak Driveclub-ot vagy a Gran Turismo-t megemlíteni. A Thrustmaster nemrég a japán konzolokat előtérbe helyező autókedvelőknek mutatott be egy újdonságot, mely T300RS GT Edition néven kerül a boltokba.
A kormányból és pedálból álló csomag PS3 és PS4 kompatibilitást kapott és főként azok számára készült akiknek már a Gran Turismo Sport-ra fáj a foguk. A 399 dolláros csomag hivatalos licenc alapján készült, így például megtalálható rajta a Share és az Options gomb is, azt pedig már előre elárulták, hogy jövőre egy nagyon komoly újdonsággal készülnek PS4-hez.
ryuthestar
9 éve, 1 hónapja és 2 heteQrva drága bazz…legalábbis nekem. 😕
gokuvsvegita
9 éve, 1 hónapja és 2 heteNekem is. Sőt szerintem sokunknak az. 🙁
totyak
9 éve, 1 hónapja és 2 heteAzért egy ilyennel élmény lehet a versenyjáték. Soha nem volt kormányom, csak ismerősnél próbáltam ki és sokkal másabb, mint billentyűzettel.
warriorautobot
9 éve, 1 hónapja és 2 heteEgyetértek, de meg kell hagyni baromi jól néz ki. 🙂