Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb izgalmas pletykák szivárogtak ki a NeoGAF bugyraiból az állítólagos új PlayStation 4 kapcsán, aminek köszönhetően újabb érdekességeket tudtunk meg a konzolról. A meg nem nevezett forrásokból érkezett szóbeszédek alapján ugyanis kiderült, hogy a masina egyrészt kétszer erősebb GPU-t, másrészt pedig egy teljesen új CPU-t is kaphat, aminek hatására a Sony kénytelen lesz árat is emelni, így a továbbfejlesztett gépezet csak 500 dollár körüli árcédulával kerülhet majd fel a boltok polcaira.
A pletykák szerint a PlayStation 4.5 valóban képes lenne mind a játékok, mind a filmek esetében a 4K felbontás elérésére, sőt mi több, a Sony külön kezdőcímeket is tervez hozzá, így például a Deep Down és a God of War 4 egyaránt az új rendszerhez készül már. A nagy kérdés csak az, ha mindez igaz, akkor ezek a játékok vajon megjelenhetnek-e majd hagyományos PS4-re is, vagy ezekről le kell mondaniuk a rajongóknak? Ti mit gondoltok, miként oldja meg mindezt a Sony – már ha igazak a fentiek?
mordorer
9 éve, 9 hónapja és 3 heteEzt így nem szabad PS4-nek nevezni. 🙁 Ez kibaszása mostani tulajokkal. 😖
tommy
9 éve, 9 hónapja és 3 heteMost szivatnak de komolyan? 😮 Ez miért? Nem lehetett volna eleve modulárisra építeni akkor inkább? Nem szép húzás, nem tetszik.
petrovicsz
9 éve, 9 hónapja és 3 heteHát ez nekem sem szimpatikus eddig. 🙁 Vagy meg kell oldaniuk a jelenlegi tulajok upgrade-jét vagy nem PS4-nek kell nevezni, de ez így semmiképp nem jó.
farao
9 éve, 9 hónapja és 3 heteSzerintem a régi ps4-en is ugyanúgy megjelenik minden, csak „csúnyább” grafikával.
Nem tartom hülye ötletnek, hisz a 4k tényleg rohamosan kezd betörni a piacra, egyre több embernek van. Így értelem szerűen igény is van a 4k képes konzolokra/lejátszókra stb.
Az lenne kicseszés a játékosokkal, hogy ha a PS5-öt adnák ki még az előtt hogy igazán elterjedne a „kúrens” generáció 😄
imperator
9 éve, 9 hónapja és 3 heteSzükség volt a generációváltásra, de ha már most erősebb konzolokat kell gyártani, akkor tényleg el van cseszve az egész. Na meg ha tudnak egy ps4-nél erősebb konzolt gyártani, akkor eleve miért nem azzal kezdték? Most ha tényleg kiadnak egy erősebb masinát, azzal csak a saját vásárlóikat szivatják meg.
marco
9 éve, 9 hónapja és 3 heteNagyon kíváncsi leszek, hogy mászik ki ebből a sztoriból a Sony… Mert hogy ki fog, az biztos. 🙂 Remélhetőleg a jelenlegi tulajok nem jutnak hátrányos helyzetbe például játékok vagy VR terén.
Ha tényleg az a különbség „csak” hogy 4K legyen FullHD helyett az nem olyan para, és kell is neki a dupla kraft az biztos (meg GPU memória dögivel).
venoman
9 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn úgy gondolom,hogy kicsi felháborodást fog kelteni a dolog a rajongók körében. Ezéééért kiengesztelésül lebutított felbontásban is piacra kerülnek a játékok vagy opciós lehetőségként kerülnek forgalomba.
ravor
9 éve, 9 hónapja és 3 heteSzerintem biztos, hogy megjelennek a 4k-s játékok a sima ps4ekre is, elég szar húzás lenne a Sonytól, hogyha nem tenné meg ezt 😄 Szerintem nem kell tartanunk attól, hogy valami csak exklúzívan a 4.5-re jelenik meg.
warriorautobot
9 éve, 9 hónapja és 3 heteHa ez tényleg csak pletyka akkor nagyon előre felépítik április elsejét.
Ha meg nem akkor az meg orbitális kicseszés a játékosokkal.
kpal
9 éve, 9 hónapja és 3 heteAkkor a PS5 valami izom erőmű lesz ,ha ez még megjelenik előtte .
ryuthestar
9 éve, 9 hónapja és 3 heteSzemély szerint nincs 4k-s tv-m, így hidegen hagy a 4k gameplay. PSVR-ből is csak a következő típust szándékozok megvenni. Szóval kivárok a PS5-ig.
DE, ha 4.5-re exkluzív játékokat mer kiadni a Sony, akkor ott rohadjon el ahol van! :@
rdave
9 éve, 9 hónapja és 3 heteFail…
totyak
9 éve, 9 hónapja és 3 heteMár a múltkor is írtam, szerintem nem gáz, ha erősebb konzol jön a 4K-hoz, de egyébként meg a régi is megkap mindent, amit az új. Ha csak fetásbeli különbségek lesznek, akkor nincs gond, eddig is jól elvoltak a PS4 játékosok fullhd-n.
movi
9 éve, 9 hónapja és 2 heteHa Ps4 nevet valamilyen szinten viseli, akkor szerintem kompatibilis lesz. A játékot sem érné meg külön írni rá! Szerintem….