Ez nem más, mint a jelenleg pontos név nélkül létező Piroska és a farkas adaptáció, amely a McGee-től szokásos elmebeteg módon köszön majd vissza képernyőinkről, tehát nem egy „farkassimogató szimulátor”, de még csak nem is egy „erdei séta Piroskával” darab formálódik, hanem egészen más, amolyan McGee-féle absztrakt, groteszk, illetve horrorisztikus darab. A projektről egyébiránt hősünk bemutatta az első koncepciós rajzot is, így látható, hogy Piroskánk igen agresszív lett az eredeti mese óta, lévén éppen egy méretes baltával próbál eperlekvárt lékelni a gonosz farkas nyakából, amely átvetítve a „megszokott” játékmenetbe, sok-sok jóval kecsegtet. American McGee a jövő heti GDC alkalmával szeretne kiadót és támogatót találni a játékhoz, amely reméljük, hogy meg is történik, hiszen hosszú idő óta ez lehet ez első „igazi” alkotás az úriembertől. Kíváncsian várjuk a részleteket, de addig is tanulmányozzátok át az első koncepciós rajzot.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
American McGee nevét aligha kell bemutatni az elborult videojátékokat kedvelőknek, hiszen az úriember készítette többek között az Alice csodaországban kiváló és elmebeteg horroradaptálását, szimplán Alice néven, de a brutális Bad Day L.A. is a nevéhez fűződik, hogy a kicsit félresikerült Grimm-ről már ne is beszéljünk. McGee uraság saját bevallása szerint jelenleg az Alice folytatásán munkálkodik a háttérben, azonban a tegnapi nap folyamán kiderült, hogy egy másik projekt is fortyog a kezei alatt.
shade
15 éve, 10 hónapja és 2 heteÉrdekes egy megközelítése a mesének, hogy inkáb piroska és a farkasOK amiben piroska a vadász valami bazinagy kaszával és a farkasok ló méretűek.
kekmedve
13 éve, 9 hónapja és 6 napjaMuhaha, epic lesz!😄