Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Peter Dille,a Sony Computer Entertainment America egyik alkalmazottja szerint a Playstation 3 tíz éven belül lehagyja az Xbox 360-at az eladások versenyében. " Nem hinném, hogy tíz év múlva is lesz Xbox 360, ezért simán utolérjük eladások tekintetében a Microsoftot. Eddig 31 millió PS3-at adtunk el, ők meg 39 millió Xboxot. Szerintem tíz év nem is szükséges ahhoz, hogy lefaragjuk a hátrányunkat." Dille azonban nem akart feleslegesen spekulációkba bonyolódni.
„Most nem szeretnék találgatni, hogy pontosan mikor vesszük át a vezetést. De nézzék csak meg, hogy jelenleg mi hol tartunk, és ők hol tartanak. Lassan behozzuk a Microsoftot, pedig több mint egy év előnyük volt. Már érzik a leheletünket a tarkójukon, és ha a visszapillantóba néznek, látják, hogy gyorsan fogunk elszáguldani mellettük!” Dille szavaiban lehet igazság, hiszen a tavalyi adatok azt mutatják, hogy Amerikában visszaestek az Xbox 360 eladásai, míg a Playstation 3 az árcsökkentés miatt remekül teljesített a 2009-es évben.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 napjaReméljük igaza is lesz, de az új next-gen konzolokkal remélhetőleg javítani fog a Sony, hogy az MS ne adhassa ki előbb a konzolját.