Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ronimo Games csapata néhány órával ezelőtt megcsillantotta a reményt egy esetleges Awsomenauts PC-s átirattal kapcsolatban, a fejlesztők ugyanis egy interjú során arról beszéltek a Joystiq magazinnak, hogy megkezdték a tárgyalásokat a DTP kiadóval egy PC-s átirattal kapcsolatban. Az interjút adó Jasper Koning és Olivier Thijssen tehát alaposan megszellőztette az alkotás PC-s portjának reményét, amely véleményük szerint valamikor az idei évben már meg is jelenhetne.
Ehhez természetesen az kell, hogy megegyezzenek a kiadóval, ugyanakkor gond egy szál se, hiszen a DTP elmondásuk szerint hajlik arra, hogy a Steam segítségével, természetesen kizárólag digitális formában megjelenhessen ez a verzió.
Az Awesomenauts egyébiránt még egyetlen platformra sem jelent meg a múltban, a készítők ugyanis a fejlesztési folyamat utolsó fázisában tartanak jelenleg, amelynek köszönhetően egyszer PlayStation Networkre és Xbox Live-ra fog megjelenni a program az elkövetkezendő hetekben, utána pedig a fentiek értelmében talán egy PC-s átirat is napvilágot láthat.
neurotic
13 éve, 9 hónapja és 3 heteJópofa játék, érdekes a dota játékmenetet látni platformjáték ként 😄 Lehet beszerzem PSN-en ha kijön, vagy akár PC-re is ha tényleg kiadják.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteHa jó áron lesz (1200 ms pont pl az lenne😄) akkor beszerzem, jónak tűnik!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 hetePofás game, pc-n zúznám!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteNem rossz egy próbát megér ha lesz belőle demó.